A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület, a H+ Média és Kulturális Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár közös rendezvényén hatalmas érdeklődés követte azt a figyelemfelhívó, minden évben megrendezett esélyegyenlőségi napot, mely idén a Speciális Nézőpont nevet kapta.
A kora délutánig tartó programon fotókiállítással és filmvetítéssel várták az érdeklődőket, melynek célja a fogyatékkal élő alkotók bemutatkozása, valamint a közösségi együttlét megteremtése volt.
A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár kiemelt figyelmet fordít az esélyegyenlőségre, ezért keresi és fejleszti azokkal az intézményekkel, közösségekkel a kapcsolatot, amelyek ezt támogatják.
A 2018. szeptember 27-én megrendezett Speciális Nézőpont egy integrált fotókiállítás megnyitójával kezdődött, ahol a Rum-Kastély EGYMI és a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium diákjainak közösen készített fényképeit állították ki a szervezők. A Te is KÉPes vagy rá! kiállítás a Berzsenyi Dániel Könyvtár közreműködésével, a H+ Média és Kulturális Egyesület koordinálásával a KÖSZ Program keretében valósul meg, az Új Európa Alapítvány támogatásával.
A megnyitón Nagy Éva, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket, partnerszervezeteket és intézményeket. Köszöntőjében kiemelte, hogy a könyvtár kiemelt feladataként kezeli az esélyegyenlőség elősegítését, így többek között ezzel a programmal is segíteni szeretnék a társadalmi integrációt.
Koczka Tibor köszönetét fejezte ki a programot szervező szervezeteknek és intézményeknek. A szombathelyi alpolgármester elmondta: fontos, hogy minél több formában és minél több alkalommal tudatosítsuk az emberekben az integráció fontosságát, ugyanis e téren még komoly munka áll előttünk.
Simon Ádám, a H+ Média és Kulturális Egyesület elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a program nem valósulhatott volna meg ilyen formában, ha a résztvevő intézmények és szervezetek nem működtek volna hatékonyan együtt. Ez azonban megvalósult, így az egyesület a jövő évben is tervez hasonló esélyegyenlőségi programot, amellyel szintén az integráció elősegítése lesz a cél.
Boros Ferenc, a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársa elmondta, hogy a kiállításra került fotókon nem láthatjuk, hogy készítője melyik iskolába jár, hogy épp vagy fogyatékkal élő diák, csupán azt látjuk, hogy a készítő szeme mit, s hogyan lát a világból. Az egyenlőség, az integráció, a kölcsönös megismerés, a másik elfogadása így a fényképeken keresztül valósul meg.
A kiállítás 2018. október 19-ig látható a könyvtár nyitvatartási idejében az I. emeleti hírlapolvasóban.
A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár közös szervezésében a fogyatékkal élő filmes alkotók és csoportok bemutatkozásával folytatódott a program.
Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke köszöntötte a zsúfolásig megtelt teremben ülőket, majd örömét fejezte ki, hogy az ilyen, és ehhez hasonló rendezvények létrejönnek és bemutatkozási lehetőséget kapnak az alkotók. Az elkészített filmekhez alázattal kell lehajolni, hisz ezek az alkotások sokszor néma segélykiáltások, feltett kérdések, melyre az alkotók tőlünk várnak válaszokat.
Fábián Gábor, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület elnöke beszédében röviden összefoglalta a több éves hagyományra visszatekintő rendezvény történetét, melyet az idei évtől kis névváltoztatással, Speciális Nézőpont nevet viseli. Az elnök kifejtette: minden ember más nézőpontból látja a világ eseményeit, és ennek a rendezvénynek az a célja, hogy a világ eseményeit a fogyatékkal élők nézőpontjukból ismerhessük meg.
A vetítéseken tehát az érdeklődők bepillanthattak sérült társaik világába, gondolataiba, érzelmeibe. A rendezvény közösségtalálkozó is volt egyben, hisz a filmek alkotói és segítői maguk szolgáltattak izgalmas háttér információkat az elkészült alkotásokról és a készítés folyamatáról.
A Speciális Nézőpont esélyegyenlőségi rendezvényre a megye és a régió több intézményéből érkeztek csoportok, diákok, felkészítő tanárok. Láthattunk filmet a Rum-Kastély EGYMI, az Aranyhíd Nevelési- Oktatási Integrációs Központ, a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft., a Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola diákjaitól, a Szentgotthárdi Szakosított Otthon, a Győr-Moson-Sopron Megyei Alpokalja Szociális Központ, Peresznye, a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ Pszichiátriai Betegek Otthona, Ágfalva filmes csoportjától, valamint bágyogszováti és budakalászi alkotóktól.
A fotókiállítás szakmai vezetője, valamint a filmvetítés műsortervének összeállítója Boros Ferenc, a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársa volt, aki már több éve foglalkozik esélyegyenlőségi programokkal, amelyek a fotók és videók irányából segítik a fogyatékkal élők integrációját.