Szeptember 4-én ülésezett a szombathelyi városháza sajtótermében a Civil Fórum. A Dr. Puskás Tivadar polgármester vezette tanácskozáson több témában is döntöttek a civil szervezetek delegáltjai: javaslatot tettek a közgyűlésnek az idei “Év Civil Szervezete-díj” odaítélésére, valamint beszámolót hallgattak meg a Savaria Karnevál Civil Korzó helyszínével kapcsolatban.

Gyors és konstruktív – ez a két szó jut eszünkbe az ősz első Civil Fórumának üléséről. A határozatképesség megállapítását követően a testület az “Év Civil Szervezete-díj”  jelöltjeire érkezett javaslatokról kezdett tanácskozást. A Szombathelyi Civil Kerekasztal az 1997-ben alapított Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesületet és az 1989-ben alakult Alpokalja Nagycsaládos Egyesületet terjesztette föl, míg a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete az 1992 óta működő Savaria Lions Klub Egyesületet javasolta a díjra.

A fórum úgy határozott, hogy titkos szavazáson keresztül jelölik ki azt a két szervezetet, amiket határozati javaslatként továbbküldenek a szombathelyi közgyűlésnek – hiszen a díj adományozásához képviselőtestületi határozat szükséges.

“Az Év Civil Szervezete-díj” adományozható annak a szombathelyi székhelyű egyesületnek, vagy alapítványnak, amely legalább 5 éven keresztül aktívan, eredményesen működött Szombathely városában, és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával való együttműködése, önkéntességben való részvétele kiemelkedő. A díjat évente két civil szervezet kaphatja. 

Az Alpokalja Nagycsaládos Egyesületet 10, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesületet 7 szavazattal terjesztették fel a kitüntetésre, végső döntést pedig a soron következő közgyűlés hozza majd meg.

Karneváli Civil Korzó: sikeres, de kevés a hely?

Nagy Krisztina, a Vas Megyei Civil Információs Centrumot működtető, és a Karneváli Civil Korzót szervező Hegypásztor Kör munkatársa elmondta, hogy idén 28 civil szervezet jelent meg a Savaria Történelmi Karnevál három napján, a Szent Márton utcában, amely ilyenkor

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓként

várja a kilátogatókat.

A szervezésben a Szombathelyi Civil Kerekasztal és a H+ Média és Kulturális Egyesület is közreműködött. A huszonnyolc civil szervezet többsége szombathelyi székhelyű volt, de több, Vas megyei illetékességű egyesület és alapítvány mutatta be tevékenységét, többen interaktív módon.

A karneválon már második éve főhelyszínként funkcionáló civil korzót ezévben is színpadi programok színesítették, összesen 21 programot tudtak megtartani, így az esős időjárás ellenére is az előadások többségét megtartották.

Szóba került a Civil Korzó bővítése is: az egyik javaslat szerint a Borostyánkő Áruház előtti parkolók lezárásával egészen a Wesselényi utcáig ki lehetne bővíteni a helyszínt, a másik a Gyöngyösparti sétány bevonását szorgalmazza. Ennek akadálya azonban előhozott egy jelenleg is fennálló problémát: a hajléktalan-kérdést.

Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária, a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke – aki egyben a Szent Márton utca és környékének önkormányzati képviselője is – elmondta, hogy a helyzet megoldásának érdekében folyamatosan egyeztetnek a rendvédelmi szervekkel és a szociális hálózat tagjaival. Képviselői keretéből, fél millió forintos beruházásban került biztonsági kamera a hajlék nélkül élő emberek által preferált sétányhoz, ezzel bekapcsolva a városi térfigyelő-hálózatba a környéket, és megelőzve az esetleg előforduló szabálysértéseket, bűntényeket.

A Karneváli Civil Korzóval kapcsolatban elmondta, hogy színes programokat nyújtottak idén is a civilek, és javasolta, hogy a jövőben a könnyebb tájékozódás és az egységes arculatot elősegítve táblákkal jelezzék, hogy melyik civil szervezet található az adott standnál. A korzó nagyobb területi igényeivel egyetértett, valamint hozzátette, mind az önkormányzat, és véleménye szerint a karnevál szervezői is nyitottak ennek a megoldására.

A Civil Fórum delegáltjai közül Kőszegfalviné Pajor Klára, a Szombathelyi Civil Kerekasztal elnöke több javaslatot is megfogalmazott a karnevállal, és a karneváli civil korzóval kapcsolatban, ezeket jelzi a karnevált szervező Savaria Turizmus Nonprofit Kft. felé is.

Nagy Krisztina új javaslatként olyan pódium kialakítását szorgalmazza, ahol a civil szervezetek előadásokon, beszélgetéseken keresztül mutathatják be tevékenységüket az érdeklődőknek.

A Civil Korzó színpadának elhelyezéséről is szó esett, ennek esetleges jövőbeli változtatása függ azonban attól, hogy van-e lehetőség a helyszín bővítésére, és ha igen, milyen módon.

Több építőjellegű javaslat is megfogalmazódott a fórumon, többségével valamennyi tag és az önkormányzatot képviselő résztvevő egyetértett.

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

19 − négy =