A szombathelyi Szent Márton temető a múlt őrzője

A Szent Márton emlékév tiszteletére a Szombathelyi Szépítő Egyesület három részből álló rendezvénysorozatot szervezett.

A program méltóképpen képviselte az emlékév szellemiségét, hiszen Szombathely egyik legrégebbi területe – a Szent Márton temető – köré szerveződött. A két Szent Márton temetői sétából és a Berzsenyi Dániel Könyvtárban tartott előadásból álló program sok szombathelyi érdeklődését felkeltette.

img_1341

A temetői séták vezetője és az előadó Torjay Valter volt, aki az egyik nagy ismerője a temető történetének. Egykor a temető védelméért alakult egyesületben is tevékenykedett, sok írás tanúskodik erről az időszakról. A bejárás alatt megismerkedhettek sok híres, a város fejlődéséért dolgozó emberek életének történetével. Az első sétán húsz fő, míg a másodikon közel ötven fő vett részt.

img_1333

A temetőben sétálva az ember áhítattal itta az előadó szavait és talán egy kicsit meg is próbálta visszaképzelni magát a régi Szombathelyre! A közel két órás séta során nem sikerült az egész temetőt bejárni, hiszen a temető csaknem 7 hektár nagyságú, szabálytalan vonalú. A temetőben három parcella van, az északi részen az egykori német – osztrák származású családok, a kriptákban az ősrégi, nemesi családok és a polgárság felső rétegének tagjai nyugszanak. Míg a temető nehezebben elérhető helyein a köznép tagjai pihenek, külön szegletben vannak a gyermeksírok.

p1010085

Mint azt megtudtuk a temetőt évtizedekkel ezelőtt bezárták. Pedig a szentmártoni temető egyike Európa legrégibb és legtovább használt temetkezési helyeinek, hiszen bizonyíthatóan Kr. sz. 2. században már temetkeztek ide. Szombathely egy nagyon fontos területe ez a temető, hiszen itt született Szombathely híres védőszentje Szent Márton a feltételezések szerint. Ráadásul a föld több rétegben rejti a csontokat, hiszen nem a legfelső sírok a legrégebbiek. Sajnos a temetőt a II. világháború során bombatámadás érte, amely sok kárt tett a sírokban. A sírfosztogatás és a vandalizmus sem kerülte el a temetőt, akárcsak a sok exhumálás, mikor az a hír okozott riadalmat, hogy kegyeleti park létesül a temető helyén.

img_1395

Jelképek a Szent Márton temető sírkövein címet kapta az előadás, amely szorosan kapcsolódott a sétához. Hiszen az előadásban bemutatott jelképeket a séta során eredeti környezetben is láthatták az érdeklődök. Az angyalkáktól a koponyán keresztül sokféle jelkép tárult a szemünk elé.

A szombathelyi Szent Márton temető az egyik olyan része a városnak, egy olyan emlékhely, amely a város történelmét őrzi. Nagyon fontos feladat lenne a temető megmentése, hiszen számtalan értékes síremlék és nagyon fontos ember végső helye ez a sírkert. A Szombathelyi Szépítő Egyesület elkötelezett eme cél iránt, hiszen ahogyan a Vörösmarty Mihály idézetben olvasható: „ A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek.”

A Szombathelyi Szépítő Egyesület három éve foglalkozik intenzíven a temető sírjainak ápolásával az ifjúsági tagozatos fiatalok bevonásával. Az elmúlt évek alatt hat sír beültetését végeztük el és állandó ápolását is egy évben három alkalommal megtesszük. A jövőre nézve is meg vannak már a tervek, melynek előkészítő munkálatai már most megkezdődtek.

A Szombathelyi Szent Márton temetőt védeni, óvni kell, megőrizni a méltóságát és minden ismeretet tovább kell adni a fiataloknak, hogy még nagyon sokáig sétálhassunk benne és elmélkedhessük abban, hogy az elődök mi mindent tettek azért, hogy mi most itt, ebben a városban élhetünk.

Bődi Lívia