A hírt ma tették közzé a fesztivál honlapján, azt követően, hogy Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón bejelentette: augusztus 15-ig nem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényt szervezni az országban.

Nem tudjuk idén megünnepelni a 30. Művészetek Völgyét a meghirdetett időpontban. Még mi magunk sem fogtuk fel, hogy idén nem lógathatjuk a lábunkat az Eger-patakba a forró júliusi napokon, nem fröccsözhetünk Kapolcs főterén, és nem élvezhetjük azt a sok -sok programot, amit az idei évben veletek együtt terveztünk átélni – írják közleményükben.

A szervezők már elkezdek kidolgozni egy megoldást arra, hogy más keretek között, négy őszi hosszúhétvégén szervezzenek programot a Völgy helyszínein – ekkor remélhetőleg már biztonságban tudhatják a fesztivál minden résztvevőjét.

A Völgyhétvégék részleteivel, programjaival hamarosan jelentkezünk – írják.

A 2020-as bérlet érvényes az idén először bevezetésre kerülő Völgyhétvégékre:

  • 10 napos bérlettel mind a négy hosszú hétvégén,
  • 5 napos bérlettel pedig választott két hétvégén lehet részt venni,
  • 3 napos bérlettel egy hétvégét lehet választani.

Május 15-én egy tixa.hu-tól kapott emailben lehet kiválasztani ezt a lehetőséget, ők küldik meg az új jegyet.

Kérjük át a jegyet a 2021-es fesztiválra!

– A 2020-as bérlet érvényes a 2021-es 30. Művészetek Völgye Fesztiválra. Az idei fesztivál elmarad, de a jubileum nem! A teljes program átkerül a következő évre és újabb meglepetésekkel is bővül a program.

Május 15-én egy tixa.hu-tól kapott emailben lehet kiválasztani ezt a lehetőséget, ők küldik meg az új jegyet.

Támogassuk a szervező csapatot!

– Ha szívesen támogatnánk a csapatot és nem jelent terhet, a jegyünk árával most nagy segítséget nyújthatunk a nehéz helyzetbe került iparág szereplőinek, a Művészetek Völgye szervezőinek.

Május 15-én egy tixa.hu-tól kapott emailben lehet kiválasztani ezt a lehetőséget.

Természetesen a jegy visszaváltás is választhatóm szintén a május 15-én tixa.hu-tól kapott emailben lehet kiválasztani ezt a lehetőséget.

Arra kérünk titeket, ne szomorkodjatok! Az egészségünk a legfontosabb, és ha most kitartunk és mindannyian otthon maradunk, hamarosan újra megölelhetjük egymást és feltöltődhessünk a kedvenc településeinken zenével, tánccal, színházzal, dalokkal, újcirkusszal, kiállításokkal, kézműveskedéssel, bringázással, túrázással, szeretettel, nevetéssel, völgyélményekkel

– zárják a közleményt.