Régi Szombathely (8.) – ISEUM (1.rész)

1

Az előkerült márványkő tanúsága szerint feltehetően 188-ban Commodus uralkodása idején emelték az egyiptomi eredetű ISIS istennőnek a szentélyt. Képek a hetvenes-nyolcvanas évekbeli Iseumról.Az épületet a 455-ben bekövetkezett földrengés elpusztította. Az ISEUM feltárása 1955-ben kezdődött Szentléleky Tihamér régész és Hajnóczy Gyula építész irányításával.

38A

1963-ban állították helyre. 1964-től kezdve a kilencvenes évekig rendszeresen megtartották a “Varázsfuvola” előadását.

37B

2008-ban Szombathely önkormányzata támogatást nyert a szentély felújítására, így 2010-ben megnyílt a teljesen felújított és újonnan kialakított Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház.

41B

2011 nyarától a Savaria Szimfonikus Zenekarnak köszönhetően ismét zenés előadásokat tartanak itt az Iseumi Szabadtéri Játékok keretében.

43A

36A

♦ Képeslapok: Kőszegfalviné Pajor Klára
♦ Szöveg: Kőszegfalviné Pajor Klára/H+

Facebook

1 komment

  1. TÍSZTELT ILLETÉKESEK! MOST ITT AZÉRT ÍROM MEG A VÉLEMÉNYEM MERT TALÁN TÉNYLEG SZÁMÍT VALAMIT ÉS LESZ HATÁSA..MÁR TÖBB ÍZBEN ÍRTAM EMAILT A SZOMBATHELYI POLGÁRMESTERI HIVATALBAN DE LEVELEMRE NEM REAGÁLTAK..VÁROSUK EGYIK NAGY ÉRTÉKÜ MÜEMLÉKÉVEL KAPCSOLATBAN A ROMKERT MOZAIKPADLÓ EGYRE PUSZTÚLÓ ÁLLAPOTÁRA HÍVOM FEL FIGYELMÜKET! PANNONIA LEGNAGYOBB FELÜLETEN MEGMARADT SZÉPSÉGES GIRLANDOKKAL DISZÍTETT MOZAIK MARADVÁNY A RÉGES RÉGI 1950-ES ÉVEKBEN BETONBA ÁGYAZOTT RÉSZLETEIT AZ ÁLLANDÓ HŐINGADOZÁS A MÁRA KORSZERÜTLEN BETONANYAG REPESZTI ÉS KEZD FELPATTOGNI!! NINCS SENKI A VÁROSUKBAN AKI EZT KOMOLYAN VENNÉ ÉS ÁLDOZNA A MOZAIK MEGMENTÉSÉRE? HOL VANNAK ILYENKOR A LOKÁLPATRIÓTÁK? A KÉPVISELŐK?? A MÚZEUMOK ÖSSZEFOGÁSA? LEGALÁBB ÁLLÍTSÁK MEG A PUSZTÚLÁST! FÉNYKÉPEIMMEL TUDOM IGAZOLNI A KÉT ÉVVEL ETELŐTTI ÁLLAPOTOT..HA VALAKI TUD ÉS FŐLEG AKAR TEGYEN ANNAK ÉRDEKÉBEN HOGY AZ EGYKOR TÜNDÖKLŐ SAVARIA EGYIK KÜLÖNLEGES ÉRTÉKE NE CSAK EMLÉK LEGYEN!! BÁR ITT BARANYA MEGYÉBEN LENNE ILYEN ÉRTÉKES MOZAIK MARADVÁNY! BÜSZKÉK LENNÉNK RÁ!!

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

4 × négy =