Bezárhatnak az OMV benzinkútjai Magyarországon, a Mol nem képes fedezni a kiesést – ezt a Világgazdaság online kiadása írta pénteken iparági forrásokra hivatkozva. Az OMV cáfolata ma este érkezett meg.

Az osztrák OMV schwechati finomítóját az üzem leállásával járó rendszeres karbantartása után nem tudják időben újraindítani, Közép-Európa egyik legnagyobb finomítója a szokásos, tervezett karbantartás miatt 2022. április elején állt le. A tervek szerint június 10-én indult volna újra a termelés, ám becslések szerint ehhez még több hetes pótmunkákra van szükség – írja az MTI a Világgazdaság cikkét szemlézve.

A gazdasági lap úgy tudja, hogy az OMV eddig hivatalosan nem tájékoztatta a Molt és más partnereit sem a problémáról, és az olajtársaság az osztrák kormánytól vár segítséget, vélhetően a stratégiai készletek egy részének felszabadítását.

Az OMV schwechati finomítójában gyártott termékeket Ausztriában és a közép-kelet-európai régió Ausztriához közel fekvő országaiban értékesíti. Az osztrákok mintegy 200 kutat üzemeltetnek Magyarországon, a cég a magyarországi benzinpiac 17-19 százalékát, a dízel esetében a 13-15 százalékát látja el. Becslések szerint az OMV június és augusztus között 30 kilotonna benzint és 50 kilotonna dízelt exportálna havonta Magyarországra.
A cikk szerint ebből arra lehet következtetni, hogy amennyiben az OMV a saját kútjait nem tudja ellátni üzemanyaggal, az ellátási gondokhoz vezethet.

Miután Magyarországon 480 forintban maximálták a kiskereskedelmi üzemanyagárakat, ám Európa-szerte jelentősen drágább a benzin és a gázolaj is, a külföldi beszállítók nem érdekeltek a magyar piac kiszolgálásában – mutat rá a lap. Megjegyzi:

ennek hatása már érzékelhető, hiszen az import drámaian csökkent, a Mol 70 százalék körüli piacrésze dízelben már tavasszal 80 százalék fölé emelkedett.

Az OMV volt eddig az egyetlen, amely fenntartotta az országba irányuló termékszállítást. Ha ez most elesik, a kieső importmennyiséget a Mol már nem tudja pótolni – írják.

A lap emlékeztet arra, hogy valamelyest csökkent a nyomás a Mol-on azt követően, hogy a kormány kettős üzemanyagárat vezetett be Magyarországon, mivel visszaszorult a benzinturizmus. Ám a nyári turisztikai szezonban jelentősen nő a benzinkutak forgalma – jegyzik meg.

A VG információi szerint a magyar olajcég emiatt tolta el a kötelező karbantartási munkáit, így a százhalombattai finomító augusztusban és októberben fog részlegesen leállni egy-egy hónapra, az üzemanyag termelése augusztusban majd nagyjából a harmadára csökken. A VG-nek nyilatkozó források szerint erre a két hónapra egyelőre nincs megoldás a zavartalan ellátás biztosítására.

A cikk megjegyzi: a helyzet Szlovákiában is ellátási zavarokat okozhat majd, továbbá Ausztria, Csehország, Lengyelország is gondban lesz, hogy dízelellátását biztosítsa.

TIM: továbbra is biztosított az üzemanyagellátás Magyarországon

Továbbra is biztosított az üzemanyagellátás Magyarországon – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel szombaton.

A közleményben azt írták:

a sajtóban megjelent hírekkel szemben a schwechati olajfinomító tervezettnél hosszabb leállása ellenére biztosított Magyarország üzemanyagellátása.

Magyarországon nincsen ellátási probléma, a hazai üzemanyagtermelés és a készletek elegendőek arra, hogy kiszolgálják a lakosság igényeit – hangsúlyozták.

A tárca közölte azt is: a kormány kiemelt célja, hogy a lakosság számára folyamatosan biztosított legyen a megfizethető üzemanyag. A tavaly novemberben bevezetett benzinárstopnak köszönhetően a magyar emberek a legalacsonyabb árat fizetik az üzemanyagért egész Európában – jegyezték meg.

A minisztérium közleménye kiemeli: a magyar benzinkutakon folyamatosan biztosított az ellátás, a hazai üzemanyagtermelés és a készletek fedezik a lakossági igényeket. Magyarország jelentős stratégiai tartalékokkal is rendelkezik, amelyek vészhelyzet esetén felhasználhatóak.

OMV: nem zárjuk be a töltőállomásainkat

A Blikk internetes hírportálja szombaton este tette közzé az osztrák cég sajtóközleményét, amely szerint 2022. június 3-án a schwechati finomítóban komoly kár keletkezett a karbantartási folyamat lezárásának részeként elvégzett, jogszabályban előírt víznyomáspróba során.

“Az esemény következtében hosszabb javítási munkálatokra számítunk, melynek pontos időtartamát jelenleg nem lehet megbecsülni.” 

– írja az OMV. A cég munkatársai folyamatosan elemzik a károkat és az esetlegesen szükséges korlátozások lehetőségét, ez kihathat a termelésre és a termékellátásra, ugyanakkor a finomító több területe továbbra is üzemelnek.

“Az OMV saját termékkészletei és az Osztrák Köztársaság üzemanyagtartalékainak felszabadítása lehetővé teszi a vállalat számára, hogy alternatívákat találjon az ellátás biztosítására.” 

A cég egyben bejelentette, hogy nem tervezi a a töltőállomások bezárását sem Magyarországon, sem más országokban, és mindent elkövet az ellátás fenntartása érdekében – írja a Blikk.

H+ összeállítás
MTI/VG/BLIKK

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code