Mit jelentene a térségnek, ha natúrparkként működhetne? Ezt a kérdést tette fel az a fórum, amelyet a Hegypásztor Kör és a Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület szervezett február 23-án Oszkóban.
A térség jelenlévő aktív turisztikai szereplői egy közös gondolkodásra voltak hivatalosak, amelyet Kovács Istvánnak, a Hegypásztor Kör elnökének köszöntő szavai nyitottak meg.
Ruborits Tamás, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Vasvári Erdészeti Igazgatóságának közjóléti műszaki vezetője bemutatta a Jeli Arborétumnak, a térség egyik legfontosabb turisztikai erőforrásának múltját, jelenét, és jövőbeni nagyszabású terveit.
Básthy Bélának, a Magyar Natúrpark Szövetség elnökének szavaiból megtudhattuk, hogy a natúrpark egy, a helyi közösségek összefogása eredményeként létrejövő tájszintű terület- és vidékfejlesztési együttműködés, amely a természeti és kulturális örökséget helyezi a középpontba, és erre építve valósít meg környezeti nevelésre és helyi termék előállításra, turizmusfejlesztésre épülő kezdeményezéseket.
Zágorhidi Czigány Ákos, a Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület elnöke ismertette a Leader fejlesztési források adta jelenlegi lehetőségeket.
Kovács István pedig a Hegypásztor Kör eredményeit, tevékenységeit mutatta be, valamint hogy milyen értékeket rejthetnek még a szőlőhegyek. Az előadásokat követő lelkes hozzászólásokból érezhető volt, hogy milyen sokan lennének készséges szereplői egy lehetséges natúrparki együttműködésnek.
Nagy Csilla