Szombat délután fúvószenétől volt hangos a Fő tér. A Miénk itt a tér rendezvénysorozat keretén belül Nemesócsa fúvószenekara és mazsorett csoportja lépett fel.
Szombaton délután nagyszerű élményben lehetett részük azoknak, akik kilátogattak a Fő térre. A nemesócsai Oucha Fúvószenekar a Fúvósmuzsikáért Alapítvány meghívására érkezett Szombathelyre a Crystal Mazsorett csoporttal együtt. Az Agora Művelődési Központ és a Fúvósmuzsikáért Alapítvány első közös szervezésű programján – a nagy meleg ellenére is – sokan voltak kíváncsiak a koncertre.
A koncerten Bődi Lívia a Fúvósmuzsikáért Alapítvány elnöke köszöntötte a vendégeket és a közönséget. Rövid köszöntőjébe elmondta, hogy „Az alapítvány és a zenekar közötti kapcsolat még elég új keletű, de azt gondolom, nyugodtan mondhatom, hogy ezen rövid idő alatt ez a kapcsolat barátsággá, szoros barátsággá alakult. Köszönöm még egyszer, hogy elfogadtátok meghívásunkat és ezen a szombat délutánon minket, szombathelyieket megörvendeztettek muzsikátokkal és táncotokkal.” Megköszönte a Nemzeti Együttműködési Alap támogatását is, hiszen az ő támogatásuknak köszönhetően valósulhatott meg a tegnapi program.
A koncert bevonulással kezdődött a szökőkút irányából a mazsorettek táncával a Kossuth induló dallamaira. A zenekar több mint, másfél órás koncertjén a legkülönbözőbb műfajú számok kavalkádját hallhattuk. A koncerten elhangzott zeneszámok között ismert és kevésbé ismert melódia is szerepelt.
A koncert vége felé a vendéglátó Fúvósmuzsikáért Alapítvány egy kis ajándékkal köszöntötte a zenekart és a mazsoretteket. A zenekar részéről Olláry Aladár elnök és Szentesi István karnagy, a mazsorett csoport képviseletében pedig Kartai Adél művészeti vezető vette át az ajándékot.
A fináléban a lelkes közönség tapssal kísérte a fúvósok zenéjét. A Spanyol cigánytánc, a Sej, haj Rozi, majd az utolsó zeneszámként elhangzott Radetzky induló dallamai szinte csábították az embert arra, hogy énekelve, tapsolva lelkesítse a zenekart.
OUCHA Fúvószenekar Nemesócsa
Nemesócsán a múlt század elejétől ápolják a fúvószenekar hagyományát. Kitartó, sokéves munkával értek el az egykori tűzoltózenekartól a mai felállásig. E kulturális örökség és érték fenntartója az OUCHA Zenekar, mely 2001-től tagja a Szlovák Fúvószenekar Szövetségének. Az évek során számos elismerésben és minősítésben részesültek, 2007-ben pedig megjelent első CD felvételük. Több hazai fellépés mellett sikeresen szerepelnek Szlovákia határain kívül más országokban is. A fúvósok községükben már sok hagyományt teremtettek. Egyik, amire a legbüszkébbek a 2002 óta rendszeresen megrendezett és nagy népszerűségnek örvendő koncertsorozatuk. Elnök Olláry Aladár, karnagy Szentesi István.
Fotó: Bődi Lívia, Németh Ingrid, KáBé, Czirók Dániel