„Mikor én fiatal voltam…”, és hasonló kezdetű mondatok elhangzása, amikor, azt merem mondani, hogy Szombathelyen nincs semmi. Ez miért is lehet? Szerintem ennek egyszerű oka van. Korkülönbség.
A mai fiatalok…
A közhiedelemmel ellentétben nem feltétlen a szórakozó helyek miatt szeretjük, vagy mennénk el innen. Van sok olyan más hiányossága is a városnak, amin érdemes lenne javítani, annak érdekében, hogy több fiatal maradjon a városban. Nem “a minden hétvégén átbulizott” éjszakákat keressük, de legtöbbünk nem a színházba járós típus. A kettő között, pedig ott lehetne Szombathely kulturális élete, a fiataloknak is.
Kellene egy hely, …
iskola után, ahova beülhetünk, vagy kiereszthetjük a gőzt. (Nem a kávézókra gondolok.) Lehet a generációnkra mondani, hogy a gép előtt ülünk vagy, hogy nem megyünk ki a szabadba. Igen, ez jogos. De a 18-19 éves nagy döntések előtt álló diák mit csináljon? Menjünk minden nap a Csó-tóra? És utána? Tanuljunk? Egész nap?
Igaz, hogy nincs sok időnk az iskola mellett, de ha már elszabadultunk egy kicsit a könyvektől, esetleg hétvégén? Akkor kocsma? Parkok? Vagy üljünk be valahova kávézni?
Erős túlzás tőlem,
hogy nincs semmi ez tény. De legtöbbünk még is elmegy. Persze benne van a fészekből való kirepülés is, meg a szabadság érzet. Elismerem, vannak, itt jó helyek, ahol lehet sportolni, kávézni, filmet nézni vagy csak beszélgetni. Elismerem, nem szép tőlem, de még is, azt mondom, javítsunk.
„ A továbbtanulási lehetőségek korlátozottak.”
„A város egyetlen normálisnak mondható koncert helyszíne a külvárosban van, így nem sok mindenki tud könnyen oda vagy haza jutni onnan. A másik pedig, hogy összesen három – négy kocsma van a fiatalok számára.”
„Nem nagyon van kúltúrált szórakozóhely.”
„Mozi. Deszkapark. Bárok. Programok. Közlekedés?”
Készítettem egy felmérést, amit sokan kitöltöttek. Leginkább a 18 – 19 éveseket szerettem volna vele megszólítani. Hiszen mi vagyunk az a korosztály, akik igazból “kis” felnőttek. Túl sok mindent nem tudunk csinálni.
Ez egy valós probléma,
és senki nem várja el, hogy rögtön építsenek ezt – azt a kórház felújítása helyett. De vannak kistestvéreink, és jön az újabb generáció. Nem idegenkedünk mi a színházaktól, a látszat ellenére sem. Nem vetjük meg a szórakozóhelyeket, csupán nem a mi korosztályunk jár már főképp oda. Nem arról van szó, hogy a gép előtt ülünk és meg vagyunk romolva stb…
Ahhoz, hogy fejlődjünk, fejlődnie kell a városnak is. Szeretnénk mi is programokat. Részt is vennénk benne.
Akkor most kérdem én:
Maradjak vagy menjek?
A megkérdezetteim több, mint 70% – elmenne Szombathelyről, és ebben nagyrészt közre játszik a kulturális helyek hiánya.
Szóval az én “hegyi beszédem” sem mondott sokkal többet annál, mint, amit nekem mondanak a szüleim. Csak annyi a különbség, hogy én a küszöbén állok, míg ők már bent.
Írta: Takács Flóra
