Kiállításajánló 6. – Szombathely eltűnt épületei a Berzsenyi Könyvtárban

A Berzsenyi Dániel Könyvtárban fotókiállítás nyílt Szombathely eltűnt épületei címmel.

A második emeleti olvasóteremben bemutatott fényképeken olyan épületek láthatóak, amelyek már megsemmisültek, lebontásra kerültek, vagy olyan módon alakították át őket, hogy eredeti formájuk már nem felismerhető.
A Kossuth Lajos utca elején állt egykori lakóépületek 1974-1976. között kerültek szanálásra. Helyükön az 1983-ban felavatott Városháza áll. A Március 15-e tér és Király utca sarkát, ill. az Ady teret ábrázoló fotókon még lakóházak sorakoznak a későbbi Szolgáltató ház, illetve a jelenlegi Rendőrkapitányság és Bíróság helyén. A Jókai park-i Kioszk már nem létezik, csak korabeli képeslapok tanúskodnak az egykori vendéglátóhely szépségéről.
A karcsú oszlopokkal tagolt szellős építmény 1905-1947. között kedvelt helye volt a szombathelyieknek, ahol hétvégenként étel-ital és kabaré előadás várta az ide betérőket.
A zeneiskola helyén az egykori izraelita községháza állt szép egységet képezve a ma is megtekinthető zsinagógával, amely 1975 óta hangversenyteremként funkcionál.
Érdekes végignézni a Szent Márton utca egykori egy-, két- ill. háromszintes lakóépületein, egymást érő üzletein, a volt városi piac fotóin, hiszen most már a Borostyánkő Áruház foglalja el a helyüket nem is emlékeztetve az egykori hangulatos “kis” utcára.
Az 1972-ben átadott Belgyógyászati tömb (kékcsempés épület) is lebontásra került néhány évvel ezelőtt, helyén ma korszerű kórházi szárny áll. A Vasmegyei Casino épülete a századfordulós megyeszékhely legszebb ingatlanai közé tartozott. Falai között zajos társasági élet folyt, majd az 1950-es években a MÁV kezelésébe került. Itt működött az 1960-as évekig az Ady Kultúrotthon. 1971-ben a MÁV olyan mértékben átépítette, hogy teljesen felismerhetetlen a Vasmegyei Kaszinó Egyesület volt székháza. Az épület alsó részében napjainkban a MÁV Jegyiroda üzemel.
A Városi strand a kórházzal szemben működött 1934-től 1972-ig, jelenleg üres telek van a helyén, kihasználatlanul. Intézményük előtt, még az 1970. december 12-i átadáskor is lakóépület állt, takarva a kilátást a Petőfi Sándor utca felé. Az 1974-1975-ös szanálások során elbontották, így alakult ki az egykor köznyelven TV-térnek, majd hivatalosan Dr. Antall József térnek elnevezett parkos, szökőkutas terület.
A fotók arról is tanúskodnak, hogy a mai Isis irodaház helyén egykor óvodaépület állt. Ennek egyetlen tanúja a Café Móló étterem lépcsőjénél álló öreg platánfa, amely egykor a kisdedóvó udvarán állt.
A Vasvármegyei Árvaházat 1877-ben kezdték építeni és 1878. dec. 1-jén kezdte meg működését. Szimmetrikus elrendezésű épület volt, külön fiú- és lányszárnnyal. 1945-ig működött, az első világháború után hadiárvákat is fogadott. 1945. március végén, mikor a nyilas propaganda minisztérium elmenekült, az egyik szárny kiégett. 1951-ben lebontották. Helyére az 1950-es években a cipőgyár bölcsődéjét és sportpályáját építették, majd ezek megszűnésével 1991-ben ide épült a Frim Jakab Általános Iskola. (Napjaikban: Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ.)
A galéria-kiállításon szintén láthatóak az egykori színházat és a Városházi vendéglőt ábrázó levelezőlapok okot adva egy kis nosztalgiázásra.

A tárlat 2016. június 30-ig tekinthető meg.

Szombathely_eltunt_epuletei

[divider]

rendezvenyszhely