Irodalmi est Vincze Bencével

A Berzsenyi Dániel Könyvtár Bájoló rendezvénysorozatának második alkalmán Vincze Bencével ült le beszélgetni Boros Ferenc. Az esten szó volt az irodalomról, a kortárs írók hatásáról, vallásról és hitről, az újságírásról illetve Vas megyei művészeti-irodalmi kezdeményezésekről az f21 online portáltól kezdve a kámi Nyolc Ág Művésztáborig bezárólag.

Bence irodalom iránti érdeklődése kiskorától kezdve meghatározó volt. A középiskolában az olvasásszeretet mellé társult az irodalommal való foglalkozás, a kortárs irodalom ismerete is, inspiráló magyar tanárának köszönhetően. Az olvasás olyannyira az élete része volt, hogy a gimnázium ideje alatt elérte a maga elé kitűzött célt, az 1000 elolvasott könyvet. Ez az olvasottság ma is hasznosnak bizonyul élete több területén, legyen az az újságírás, rendezvényszervezés vagy épp a tanítási gyakorlat.

Az esten elhangzottak saját versei, ill. egy novellájának részlete, melyek megjelentek már több online platformon. Megismerhettük ezeknek a szövegeknek a keletkezését, a kiváltó élményeket.

„olyan újságíró vagyok, olyan fiatal, aki szeret próbálkozni versekkel és novellákkal”

A versírás játék és kísérlet, saját belső élményből fakad – a próza viszont tudatosan szerkesztett, lassabban épülő. Utóbbiban érez több lehetőség, ott ki tud bontakozni, a versírás tömörítési technikáját nem érzi magához közel. Folyamatos újraírás, javítgatás jellemzi írási gyakorlatát. Nagy hatással volt rá Ady Endre, Pilinszky János, Nádas Péter és Esterházy Péter. Szerkesztők kritikájából tud a legjobban tanulni, de egyetemi oktatója, Schiller Erzsébet tanárnő is segített például az esten felolvasott novellája írásában.

A beszélgetés során szóba került a vallásosság és a hit témája, ennek kapcsán is született már verse. Bencét mélyen érdekli mások gondolkodása; elmerül a tényekben, hatásokban és ezt magán átszűrve jeleníti meg az írásaiban.

Életének fontos része az az online felület, ami már 4. születésnapját ünnepelte idén januárban, az f21.hu. Ez már nem csak egy honlap, ahol a „fiatalok által, fiatalosan a kultúráért” születnek írások, hanem egy közösség, mely a folyamatos tanulásnak, inspirálódásnak ad helyet. Jelenleg körülbelül 60 írója van, az ország minden tájáról.

Másik fontos pont az életében, a Nyolc Ág Művésztábor Kámban. Mely 2019-ben ért be Bence szerint, 120 ember volt az egyik koncerten. Közösség alakult ki, a baráti kör és a művészi ismerősök találkozási helye lett.

Gyakorló tanárként megélt élményeiről már mesélt tavaly novemberben, a Berzsenyi Dániel Könyvtár II. Könyvtári Könyvvásár programsorozatában megrendezett előadásán. Elmondása szerint azóta is sokat gondolkodott a témán, hogyan lehet közelebb hozni az irodalmat a diákokhoz. A kulcs szerinte a megfelelő kommunikáció – a szülők, pedagógusok, sajtó, politika és persze a Nemzeti alaptanterv felől. Az irodalom elsősorban művészet, nem tantárgy. A száraz életrajzi adatok helyett az élményszerzést, a műveket kellene a középpontba helyezni.

Az esten az irodalom, a versek és kritikus gondolkodás kapott főszerepet – Bence lelkesedése inspiráló volt, érdemes követni munkásságát.

A Bájoló február 20-án, Czirók András & Hargitai András /Ndrew’s acoustic/ folytatódik. A teljes programért látogassanak el a könyvtár honlapjára.

[ Berzsenyi Dániel Könyvtár – www.bdmk.hu]

Bájoló 2017-2020 2020. január 23. csütörtök 17 óra Bájoló 2020 tavaszán is! Kóbor Zsóka & Polgár Patrik ♦ részletek ♦ 2020. február 6. csütörtök 17 óra Vincze Bence ♦ részletek ♦ 2020. február 20. csütörtök 17 óra Czirók András & Hargitai András /Ndrew’s acoustic/ ♦ részletek ♦ 2020. március 5.