Boros Ferenc és Horváth Zoltán portréfilmjét Horváth Imre zenepedagógusról, a Szent Márton Városi Kórus karnagyáról április 20-án mutatták be az AGORA-Savaria Filmszínházban. A vetítést követően Gergó Judit újságíró beszélgetett a karnaggyal és az alkotókkal, amelyet Civil Idő című magazinunkban vágatlanul is megtekinthetnek.

Horváth Imre zenei tanulmányait a Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában kezdte, majd 1977-ben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán ének-zene, népművelés szakán diplomázott.

1983-tól 2014-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Zenei Tanszékén oktatott ének-zene pedagógiát. Karnagya volt többek között a tanító szakosok énekkarának az Orchidea Nőikarnak és a Lassus Kamarakórusnak. Óraadóként ének-zenét tanított több szombathelyi középiskolában is.

1980 óta számos hazai és külföldi fellépésen, hangversenykörúton vett részt karnagyként. Vezetője volt az Erkel Kórusnak és a Zenebarátok Kórusának, nagy oratórikus műveket tanított be, készített elő hangversenyekre, külföldi szereplésekre.

Jelenleg nyugalmazott főiskolai docensként, a szombathelyi Szent Márton Városi Kórus karnagya, valamint „Ezt látni és hallani kell” zenei ismeretterjesztő sorozatával műelemző előadásokat tart a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Karizmatikus személyisége, szuggesztív előadásmódja, zenetörténeti és -elméleti tudása hónapról hónapra tömegeket vonz. Számára minden kottapapírra vetett hangjegy egyfajta ajándék, érzelmi-hangulati húrokat megpendítő rejtvény. Megfejti, értelmezi, beleéli-beleteszi magát és átadja, amit feladványként megélt benne. 2021-ben Szombathely Kultúrájáért Életműdíjban részesült.

A vetítést követően Gergó Judit beszélgetett Horváth Imrével, és a film alkotóival, Boros Ferenccel és Horváth Zoltánnal.

Hatalmas érdeklődés követte az eseményt. Régi kollégák, szakmabeliek, kórustagok, és a komolyzene iránt érdeklődőkkel telt meg az AGORA Savaria Filmszínház nagyterme.

“Az én lelkemet találták el” – mondta meghatottan Horváth Imre arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a róla készült filmről. 

A beszélgetés több szempontból is különleges volt, hiszen nemcsak az alkotókat, hanem magát a moderátort, Gergó Judit újságírót is tanította a karnagy.

A kérdésről, amely azt firtatta, miért halványult el a komolyzene és a kóruszene oktatása az elmúlt években, Horváth Imre úgy vélekedett: a pedagógusoknak hiányzik az iskolákból a csend, és a folyamatos zaj miatt jóval nehezebb a zene szeretetére tanítani a fiatalokat. 

A film a VasFilm fesztivál versenyprogramjában is szerepel, emellett május közepén Nemesbődön is bemutatják. Hosszútávú cél az alkotással természetesen az, hogy különböző filmes eseményeken és versenyeken is bemutathassák az alkotók.

A beszélgetést végül rögtönzött kánonnal zárták, melynek karnagya természetesen a film főszereplője volt.

Teljes galéria az eseményről

Fotó: Hornyák Emőke

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

kilenc − 1 =