Most arra irányul a figyelem, hogy meddig lesznek egyáltalán tiltva a koncertek, azonban fontos tudni, hogy a helyszínek megnyitása után sem várható, hogy minden ugyanúgy folytatódik, mint a járvány előtt – írja a Dal+Szerző blog.
Legalábbis ezt mutatja a Reuters/Ipsos Amerikában végzett közvélemény-kutatása. A legfőbb eredmény az, hogy azok közül, akik szoktak járni koncertre, sporteseményekre stb.,
csak 40% mondta azt, hogy ha újranyitnak ezeknek a helyszínei, akkor ő is visszatér; másik 40% viszont azt mondta, hogy addig nem megy koncertre stb., amíg nem lesz oltás.
A kutatásban a kérdezők felhívták a figyelmüket arra, hogy ez akár egy évnél is tovább eltarthat. (Az eredmények ismertetésében érdekes módon a maradék 20%-ot így jellemezték: vagy azt válaszolták, hogy nem tudják, vagy azt, hogy soha többet nem mennek ilyen eseményekre.)
Ha nemcsak azokat nézzük, akik egyébként jártak a járvány előtt ilyen eseményekre, akkor természetesen az arányok még rosszabbak. A több mint négyezer megkérdezettből csak 27% mondta azt, hogy járna koncertekre, moziba és színházba úgy, hogy nincs még oltás. Több mint a felük (55%) szerint a koncerteket, filmvetítéseket nem is volna szabad engedélyezni addig, amíg nincsen gyógymód a COVID-19 ellen. A sporteseményekre egyébként még kevesebben mennének (17%) úgy, hogy nincs oltás.
“Az ember azért jár szórakozni, hogy jól érezze magát, nem azért, hogy amiatt aggódjon, hogy két sorral arrébb köhögött valaki”
– kommentálta az eredményt egy közgazdász.