Adománygyűjtő akciót indít a Herényi Kulturális és Sportegyesület – jelentette be Szekér Tamás, az egyesület elnöke szerdán a Szombathelyi Televízió Civil Idő című magazinjában.

Szekér Tamás felidézte: azt szoktam kérdezni barátaimtól, hogy tudjátok mikor épült a Herényiek Háza eredetije?

1932-ben, a legnagyobb válság idején.

Hittek az őseink abban, hogy nem a Down John indexszel kell foglalkozni, hogy az hogyan emelkedik, vagy esik, hanem hogy

egy közösségnek közösségi házra van szüksége.

Azt gondolom, nagyon sok válságos helyzet van egy egyesület életében – de ez nemcsak a herényi egyesületre vonatkozik, hanem bármilyen működő szervezetre: vannak válságok, felemelkedések, mélypontok – mondta a herényi egyesület elnöke.

Az a fontos, hogy az embernek legyen egy sikeres jövőképe, legyen célja; azt szokták mondani: légy céltudatos! 

Az egyesület a járvány következtében jelentős bevételektől esett el, így nem tudja azokat a célkitűzéseket megvalósítani most, amiket akart, de ezeket célként továbbra is megjelölte, csak eltoltuk. Úgy gondolom, most is támaszkodhatunk a közösségre, hiszen most lesz egy felhívásunk Közösséget építünk, közösségre építünk címmel, amiben várjuk azokat a támogató önkénteseinket, szimpatizánsainkat, akik valamivel hozzátudnak járulni a nehézségek áthidalásában.

– foglalta össze az egyesületi elnök a helyzetet, valamint az akció lényegét. Hozzátette:

Én bízok az emberekben, mert mindig pozitívan álltak a kérdésekhez, a nehézségeket is megértették.

Felidézte, hogy amikor 2001-ben a herényi hősi emlékművet restaurálták, nem volt kezdetben pénzük, és egy felhívásra több százezer forint összegyűlt két-háromezer forintokból. Úgy véli, mostani időszakban is mindenki valamivel tud segíteni, akár munkájával, akár munkáján keresztül, kapcsolati tőkéjével, akár forintjaival is, mind köszönettel fogadják.

Lesz kilábalás, és pozitívan kell mindenhez viszonyulni, mert ha az elkeseredettség lesz úrrá rajtunk, akkor azt csak letargiát okoz. Azt gondolom, van jövő, jönnek a fiatalok, s a fiatalokban új erő, új lendület lesz, ez viszi előre az egyesületi és társadalmi, valamint az ország életét is – zárta gondolatait a Herényi Kulturális és Sportegyesület elnöke.