Az égigérő fa felújított előadásával kezdi az évadot a szombathelyi Mesebolt Bábszínház

Egy 2013-as előadáson (Fotó: meseboltbabszinhaz.hu)

Egy korábbi sikerdarab, Az égigérő fa felújított előadásával kezdi az évadot a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, amely nemcsak a vasi megyeszékhelyen, de a kistelepüléseken is aktívan jelen van.

Az induló évadban a Weöres Sándor Színházzal is együttműködnek, húsz éves születésnapjukat ünneplik és kiállításokat is szerveznek – mondta el Kovács Géza, a társulat igazgatója az évadról tartott keddi sajtótájékoztatón.

Az égigérő fa már hat évvel ezelőtt műsoron volt, 108 előadást ért meg. A felújított előadásban az eredeti szereplők közül Kovács Bálint játszik, a másik két színésszel, Lehőcz Zsuzsával és Takács Dániellel új lendületet és több hangszeren játszó karaktereket kap a darab. A bemutató vasárnap lesz Szombathelyen, de két Vas megyei faluban, Pankaszon és Táplánszentkereszten már bemutatták.
Kovács Géza, a bábszínház igazgatója az évad további bemutatóiról elmondta: már zajlanak a Farkashas című ősbemutató próbái és a felújítópróbái annak a Szent Márton köpenye című játéknak, amelyet – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – jellemzően iskolai foglalkozások keretében terveznek előadni.
A Mesebolt Bábszínház egyik legnagyobb idei vállalkozása Weöres Sándor Holdbéli csónakosa lesz, amely régi vágya volt a társulatnak. Ez az előadás a szombathelyi Weöres Sándor Színházzal kooperációban jön létre és mindkét helyszínen játszani fogják.
A bábszínház törekszik arra, hogy minél több helyszínre jussanak el előadásai, a megye legkisebb településein is elérjék a közönséget. Nem csak a kisgyerekek tartoznak a célcsoportjukba, van több előadásuk, amelyek a felső tagozatos és a középiskolás diákság érdeklődésére is tarthatnak számot.
Az évad jelentős eseménye lesz az a három napos fesztivál, amellyel a Mesebolt Színház fennállásának 20. évfordulóját ünneplik. A rendezvényfolyamon felelevenítik az elmúlt két évtized legsikeresebb és legemlékezetesebb előadásait.
A bábszínházi programok mellett két kiállítással is készülnek: Szombathelyre érkezik az a Kemény Henrik családjától származó gyűjtemény. A vasi megyeszékhelyen a püspöki általános iskola ad otthont a tárlatnak. A másik tárlat egy plakátkiállítás lesz a magyarországi bábszínházak legjobb reklámposztereiből.

MTI