Agora Nyár 2014 (programajánló)

2014 nyarán is a táncé és a zenéé a főszerep az AGORA nyári programajánlatában.

2014. május 23. péntek 12:00
QUADRILLE EURÓPAI TÁNCFESZTIVÁL
Fő tér –  (Esőhelyszín: AGORA – Művelődési és Sportház)

2005-ben rendezték meg először a Quadrille Táncfesztivált, Közép- és Kelet-Európa 27 városában 17.060 középiskolás részvételével. Az első évben Magyarországot Szombathely képviselte 420 középiskolás táncossal.

Az Európai Quadrille Táncfesztivál (European Quadrille Dance Festival – EQDF) ötletgazdája és jogtulajdonosa a Szlovéniai Táncegyesület (Maribor).  Kezdeményezésükre indult a fiatalok tánckedvére, lendületére, vállalkozó kedvére építő fesztivál. A Guinness-rekord nyilvántartások alapján ez a rendezvény a legnagyobb az egy időben előadott szinkrontánc kategóriában. A tánc az ezekben a napokban érettségizőknek szól. Kortársaik, iskolatársaik adják elő a közismert négy tételes francia négyes táncot Johann Strauss Denevér című zenéjére.

A Quadrille – fesztivál kizárólagos magyarországi helyszíne Szombathely. Évről-évre szinte valamennyi helyi középiskola képviselteti magát a rendezvényen.

2014. május 24-én pontosan 12.00 órakor indul a francia négyes Szombathely Fő terén.

 A táncfesztivál helyi szervezője:

  • AGORA Szombathelyi Kulturális Központ

Program főszereplői: a rekordkísérlethez csatlakozott szombathelyi középiskolások:

  • Élelmiszeripari- és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium
  • Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája
  • Hefele Menyhért Építő- és Faipari szakképző Iskola
  • Hermann Ottó Kertészeti, Környezetvédelmi, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium
  • Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium
  • Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium
  • Nagy Lajos Gimnázium
  • Oladi Közös Igazgatású Köznevelési Intézmény Teleki Blanka Középiskolája és Szakiskolája
  • Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium
  • Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Savaria Szakképző Iskolája

május 24. szombat
49. SAVARIA NEMZETKÖZI TÁNCVERSENY
AGORA – Művelődési és Sportház

WDSF World Open Latin                         

WDSF Junior Open Latin

WDSF Youth Open Standard

WDSF Senior Standard Open

  • 12:00 elődöntők
  • 19:00 középdöntők és döntők

www.savariadancefestival.com 

május 25. vasárnap
VÁROSI GYERMEKNAPI FORGATAG – EZER LÁMPÁS ÉJSZAKÁJA
Ferences-kert, Történelmi Témapark (Szombathely, Aréna utca)

13.00 Kapunyitás

13.10 Mozdulj Szombathely Egyesület sportbemutatója

13.45-14.30 AZ AGORA Gyermek Művészeti Fesztivál 2014 szereplőinek bemutatója

15.00 Ezer Lámpás Éjszakája megnyitó

15.15-16.15 Varnyú Country Együttes zenés gyermekműsora

16.30-16.45 Ezer Lámpás játékok a színpadon

17.00-17.30 László Attila (a Csillag születik 2011 győztese)

17.30-17.45 Ezer Lámpás Éjszakája játék a színpadon

18.00-18.30 Rocktenors (az X-Faktor legsikeresebb csapata)

18.30-19.00 Szécsi Saci & Szécsi Böbe (Voice 2013)

19.15-21.00 Hien

21.10 Világító (ledes) lámpások kiosztása

21.30 Világító (ledes) lámpások felengedése egy időben az egész országban

műsorvezető: Konkoly Ági (Miss Universe Hungary 2012)

Gyermek programok:

  • babasátor,
  • Varázskunyhó – interaktív óriás játék,
  • Labirintus játék,
  • népi játékok,
  • Tudor játékcsalád asztali játékai,
  • Ördöglakat játszóház asztali játékai,
  • Bóbita Játszóház,
  • kézműves foglalkoztató asztalok,
  • rendőrségi bemutató,
  • civil szervezetek bemutatkozása

A programon való részvétel ingyenes! 

 

Június 16. hétfő
BLOOMSDAY 2014
A kortárs művészeti fesztivál jubileumi 20. alkalommal kerül megrendezésre Szombathelyen.
Helyszín: Fő tér – Joyce Szobor

15.00 Megnyitó
Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar   – ír dalok

Beszédek:

  • Kevin Dowling – Írország magyarországi nagykövete
  • Dr. Puskás Tivadar – SZMJV Polgármestere

 15. 20 Pecsételés
A megnyitó után következik a hagyományos pecsételés. Az első nyomatokat Dr. Puskás Tivadar polgármester és Kevin Dowling nagykövet helyezi el. Egy nagy 20-as szám és egy nagy Bloomsday felirat kerül porcukor formájában a térre.

15.30 Képzős egyetemisták kiállítása
Helyszín: AGORA – Savaria Filmszínház melletti terület

16.00 Bloomsday 20 – előadások, visszaemlékezések, TV-s – archivált anyagok kivetítése
Helyszín: AGORA – Savaria Filmszínház aula

16.30 MúzsámAdria – kiállítás megnyitó
Helyszín: Szombathelyi Képtár

A Szombathelyi Képtár kortárs kiállítást rendez Adriai inspirációkra. A kiállításra bármely vizuális művészeti ágban technikai megkötés nélkül lehetett jelentkezni. A bemutatásra kerülő festményeken és installációkon az Adriai tenger lazúrja jelenik meg. Néhol felsejlik a tengerparti kis városok mediterrán hangulata. A tengerbe beékelődő Isztriai félsziget kikötőinek és gondozott tengerpartjainak andalító légköre, szigetvilágának varázsa. Mind-mind kapocs, ami miatt a kiállításunk a Bloomsday rendezvényei sorába kapcsolódik, hiszen az akkortájt Triesztben lakó James Joyce, Szombathelyt választotta híres regényének az Ulysses helyszíneként.

18.00 Joyce zenéi – A Savaria Szimfonikus zenekar koncertje – Bartók Terem
A Savaria Szimfonikus Zenekar James Joyce kedvenc dalaiból és komolyzenei darabjaiból állított össze exkluzív összeállítást. Az est szerkesztője és karmestere az ír Robert Houlihan!

20.00 Karak koncert – Zsinagóga udvar (esőhelyszín: AGORA –Savaria Filmszínház)
Indie-folk vagy mi a nyavalya.2010 óta. Nemsokára megmutatják a második 3 számos EP-t. Mindenki örülni fog neki. Jó lesz.

Németh Bence (gitár, ének,hegedű)
Németh Balázs (dobok)
Schüttönhelm “Süti” Tibor (tangóharmonika, trombita)
Kapiller Mátyás (brácsa)
Papp Gábor “Kis Z” (basszusgitár)

 21.00 Firkin koncert – Zsinagóga udvar (esőhelyszín: AGORA –Savaria Filmszínház)
2008 októberétől indult hódító útjára a Firkin zenekar, amely a kelta bulizene féktelenül szerethető műfaját honosította meg Magyarországon. Azóta több mint 300 koncertet adott az együttes itthon és külföldön is – Kanada, Franciaország, Svájc, Belgium, Németország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Románia.

Mára már minden neves hazai fesztivál és koncerthelyszín fellépője a Firkin – Sziget Fesztivál, Művészetek Palotája, Hegyalja Fesztivál, SZIN, Alterába, Pannónia Fesztivál, EFOTT, Savaria Karnevál.

“Olyan zenét játszik a Firkin, ami szikrát pattint a térdekbe és a talpak alá, sikolyokat és üvöltéseket fakaszt a torkokból a nagyszínpadoktól a kocsmákig. Ahogy az angol mondaná: firkin is good, firkin’ good!” 

Június 21. szombat
SZENTIVÁNÉJI VIGASSÁGOK
Hetedhét ország vándorai, interaktív játszóprogram világjáró gyermekek részére.

Vásár, mutatványosok, fúvósok, táncosok, koncertek, tűzijáték és sok más…
Helyszín: Szombathely, Bartók Béla körút – Emlékmű alatti parkoló – Szent István par

Bartók Béla körút
10.00 – 01.00 Vásár, Mutatványosok

Élménypark, extreme játékok gyermekeknek és felnőtteknek.

Emlékmű alatti parkoló
10.00- 04.00 Vendéglátás, vásár, mutatványosok hajnalig. 

Szent István  park
15.00 – 19.00

HETEDHÉT ORSZÁG VÁNDORAI
Interaktív játszóprogram világjáró gyermekek részére

Hét ország, hét helyszín, hét próba vár a tarisznyás vándorokra. Hajózhatnak a La Manche csatornán, tovább építhetik a Kínai nagyfalat, labirintusban lelhetnek a fáraó kincsére. Útba eshet még a kenguruk földje, a hagymakupolák birodalma és az olaszok csizmaszára is.

A földrészeket végigjárva és hazatérve, a sorompót átlépve megkapják a világjárók jutalmát.

A játék során minden vándornak szüksége lesz bátorságra, ügyességre és csavaros észjárásra.

Tófürdő
11.00 – 16.00 Sportvetélkedők

Tófürdőn várják a nap és a fürdőzés szerelmeseit sportolási lehetőséggel egybekötve,amely strandröplabda, strandkosárlabda, strandfoci, strandlábtenisz, strandtollaslabda és kötélhúzó bajnokságokból áll. A helyszíni nevezés minden sportágban díjtalan!

Szervező: SZOVA Zrt.

Nagyszínpad – emlékmű alatt

  • 10.00 LORIGO tse Táncbemutató
    Savaria TSE táncbemutatója
    WEST SIDE TSE TÁNCBEMUTATÓJA
    GALAXY Akrobatikus Rock and Roll Klub TÁNCBEMUTATÓJA
  • 14.00 VADVÁGÁNY zenekar (Átjáró fesztivál különdíjasa)
  • 15.30 Zaporozsec zenekar                       
  • 17.30 Timi and Hot Stuff zenekar                       
  • 20.00 Tóth Gabi és a SuperNoVa zenekar
  • 22.30 republic koncert

EMKÉKMŰ
24.00 Tűzijáték

Az év leglátványosabb szombathelyi tűzijátékát láthatja a közönség. Zenei aláfestéssel , egyedi kompozíciójú tűzképek és különleges show-elemek teszik felejthetetlenné a Szentivánéji tűzijátékot.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az 6-700 méterre is elhallatszó durranások, pukkanások zavarhatják a házi kedvenceket. Leghelyesebb bevinni őket a lakásba, hogy félelmükben ne menjenek világgá!

VASI MÚZEUMFALU

Múzeumok éjszakája

 

július 4-6. péntek – vasárnap
ZÖLD SZÍV FESZTIVÁL
Szombathely, Dolgozók útja (Kalandváros előtti tér és Cirkusztér)

Szabadtéri kulturális program a környezet-és egészségtudatos életmódért 

A rendezvény az Új Városliget építése Szombathelyen című  IVS 3 pályázat támogatásából, a  pályázat soft elemeként valósul meg.

A rendezvény célja az egészséges életmód, az egészségnevelés, egészségmegőrzés a környezettudatos életmód fontosságának hangsúlyozása, közösségi kulturális programok megvalósításán keresztül.

10.00-22.00 – „Zöld színpadok” – színpadi programok

Igényes színvonalú, közkedvelt, nagyobb tömegeket vonzó produkciók (koncertek)
Kamaraszínházi gyermek előadások (zenés gyermekkoncert, bábszínház, gyermekszínház)

2014. július 4. (péntek)
18.00 – 22.00  – Koncertszínpad

Barabonto
Balkán fanatik

2014. július 5. (szombat)
10.00- 17.00 óra- Gyermekszínpad

Bábszínházi előadás
Kardos-Horváth János: Földlakó – gyermekkoncert

18.00-22.00  Koncertszínpad

Kerekes Band
Intim Torna Illegál

2014. július 6. (vasárnap)
10.00- 17.00  Gyermekszínpad:

Ramazuri Bábszínház
Kakaó Zenekar

10.00-18.00  „Zöld játékok”- kiegészítő, kísérő programok egész napon át:

  • Öko-pack környezettudatos játszóház
  • Újrahasznosított anyagok kézműves játszóháza
  • Logikai asztali és szabadtéri játékok, pontgyűjtő versenyek
  • Foglalkoztató játszószőnyegek és játékterek
  • Egészségsátor: egészségmegőrző programok, egészségi állapot felmérése, helyes táplálkozás, bio- és natúr étrendek, reform- ételek bemutatója és kóstolója
  • Civil szervezetek bemutatkozó sátrai
  • Egészségvédő mozgásformák bemutatása és kipróbálása
  • Meghirdetett mozgásos versenyek, „zöld szív” futóbajnokság

 

szeptember 12-14.
VASI GA-LIBA GASZTROFESZTIVÁL

Helyi ízek, étkek és italok minden mennyiségben és csak minőségben.

Gasztronómia és kultúra találkozása a Fő téren!

Csak hogy ne legyen galiba, megnyílik a Ga-Liba! 

szeptember 13. szombat 10.00
IX. SZOMBATHELYI BIG BAND FESZTIVÁL
Szombathely,Fő tér

A Fesztivál házigazdájaként az Isis Big Band egy igazán változatos – mind a big band és swing zenét, mind a populárisabb zenét kedvelő közönséget is kiszolgáló – programmal és meglepetéssel készül a fesztiválra. 

Szeptember 14. vasárnap 14.00
A MAGYAR DAL NAPJA!
Szombathely,Fő tér

A  hazai zene egyik legvártabb ünnepe, a Magyar Dal Napja. Az egész országban helyszínek százain tűnnek fel a zenészek, hogy egy teljes napon át a zenével kényeztessék a közönséget.
Magyarország néha talán túl nagy kanállal veszi be a nyugati kultúrát és épp ezért (is) érdemel legalább egy napot a magyar zene és a magyar dalszöveg. Ezen a napon tényleg nem számít a stílus: pop, rock, jazz, blues, népzene, világzene, profi és amatőr egyaránt megfér egymás mellet, mi a közönség soraiban pedig csak jól járunk, hiszen egy felejthetetlen napot tölthetünk a magyar zenével és a magyar zene legjobb előadóival.

Ismét magyar dalt ünnepeljük a szombathelyi Fő téren! Két színpad, sok szombathelyi zenekar, és sok népszerű, ismert arc!

 
[divider]

rendezvenyszhely