A szombathelyi Cafe Frei programajánlata (2014. június)

A Cafe Frei júniusi programajánlata, többek között zenével és gyerekprogrammal.

BÓBITA JÁTSZÓHÁZ KICSIKNEK, NAGYOKNAK
2014. június 1. (vasárnap) 10.00 

A NYÁRI SZÜNET ELŐTT UTOLJÁRA!!
 
A 2014-es évben ismét a Bóbita Belvárosi Játékbolt és Fejlesztő Központ munkatársait hívtuk segítségül a gyermekek szórakoztatására. Játékmestereik kéthetente vasárnap délelőtt szórakoztatják a kicsiket, fejlesztik a nagyokat, mindezt úgy, hogy közben szüleik nyugodtan megihassanak egy kávét, vagy bekapcsolódjanak a játékba.
A gyermekek fejlesztő játékokat próbálhatnak ki, kézműveskedhetnek, önfeledten játszhatnak.
Mottónk: Légy kreatív! Fedezd fel önmagad és környezeted! Fejleszd képességeid és tudásod! 
 
Ünnepi Könyvheti Felolvashow – A közös élmény
2014. június 12. (csütörtök) 13-18:00
A Cafe Frei szombathelyi kávéháza már negyedik alkalommal vesz részt az Ünnepi Könyvhéthez kötődően a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtára által szervezett olvasást népszerűsítő programban. Ennek keretében idén is felolvasópont lesz kávéházunkban 13 és 15 óra között.
17 órai kezdettel pedig „Nyár, némafilm” címmel Rozmán Kristóf és Varga Bence zenés-irodalmi műsora lesz megtekinthető kávéházunkban. Az előadás a Nyugat és a kortárs költők verseinek érdekes összefonódását nyújtja, mindezt megzenésített dalok, saját szerzemények és jól ismert Cseh Tamás slágerek kíséretében. 
 
SZABAD A MIKROFON – Open microphone
2014. június 14. (szombat) 19-22:00
Szabad a mikrofon!
A világot jelentő deszkákra vágysz? Mutasd meg, ami benned van: mi adjuk a mikrofont és a színpadot, Te hozod a hangod és a stílusod!
Itt a lehetőség, hogy megmutasd a világnak, íme a titkos tehetség, aki felfedezésre vár!
A Cafe Frei Szombathely és a Jam Music Hangszerüzlet közös koncertsorozatában részese lehetsz a shownak, és ehhez nem kell mást tenned, mint regisztrálni, és máris kezdődhet a visszaszámlálás!
Addig is ott a fürdőkád meg a haverok, és már jöhet is a nyár egyik fergeteges szabadtéri bulija!
3,2,1 – indul a mandula – és ne felejts el regisztrálni!

Itt:
Jam Music Hangszerüzlet (Szombathely, Berzsenyi tér 2.)
Tel: 30/226-4294, email: holdosi.attila@gmail.com
vagy itt:
Cafe Frei Szombathely (Szombathely, Fő tér 24.)
Tel: 94/310-511, email: kavezo@kavekaland.hu
 
 
Kalandor-Kör
2014. június 16 (hétfő) 18:00        
W. Farkas László
angol nyelvi világ-kalandor 
Amikor először találkoztunk, éppen „Old Csendbelenn”-t alakította a Macskákban, az MMIK színpadán, ennek vagy másfél évtizede… Most, amikor meghívtam a Cafe Frei Szombathely színpadára, a Weöres Sándor Színház előterében futottunk össze, „szinte” véletlenül. Játszik. Az Üvegcipőben – mondja Grünwald Zsolt, a Kalandor-kör házigazdája. Ő W. Farkas László, aki az angol nyelv szárnyán bejárta jó részét a világnak. W. Farkas László – ez a név biztos hogy ismerősen cseng azon szombathelyieknek, akik magasabb szinten találkoztak az angol nyelvvel, vagy az angol irodalommal. Tanít békeegyetemen, idegenvezető, s persze színész, tolmács minden szinten, beszél több nyelven és legújabban masszőr végzettséget is szerzett.

Június 16-án – pünkösd hétfőt követő hétfőn Dr. W. Farkas László a Kalandor-kör kalandora, a Cafe Frei Szombathely színpadán. Beszélgetőtársa Grünwald Zsolt lesz.

[divider]

rendezvenyszhely