“Ha hazánkért érdemes meghalni háború idején, akkor döntsük el, hogy valóban érdemes élni a béke idején.”

/Hamilton Fish/


Az Amerikai Egyesült Államok egyik szövetségi ünnepe a Függetlenség napja, amely minden év Július 4-én kerül megrendezésre. Pontosabban az amerikaiak ezen a napon azt ünneplik, hogy 1776-ban kihirdetésre került a függetlenségi nyilatkozat, melyben országuk kinyilvánította függetlenségét Nagy-Britanniától.

A híres nyilatkozatért Thomas Jeffersonnak (1743-1826) lehetnek hálásak az amerikai állampolgárok. Ez azzal bizonyítható, hogy 1776-ban a Kontinentális Kongresszusból többek között őt választották a Függetlenségi Nyilatkozat megírására, amelyben lefektették, hogy minden ember egyenlő jogokkal bír – függetlenül pénzügyi státuszától vagy hovatartozásától. Továbbá sokoldalú politikus, író és feltaláló, az Amerikai Egyesült Államok egyik “alapító atyja”, valamint az USA Alkotmányának szerzője is volt. Ő alapította a Virginia Egyetemet és a Demokrata-Republikánus Pártot is. Éles eszével és sokoldalúságával fontos szerepet játszott az USA történelmében.

Ez az egyetlen olyan ünnepnap, amelyet az egész ország egyként ünnepel, méghozzá különféle hazafias megnyilvánulások keretében. Épp ezért szimbolikusan tekinthetünk erre a napra, egyfajta összetartozás ünnepeként is.

Ilyenkor általában a családok együtt vannak és élvezik egymás társaságát, kikapcsolódnak, közös emlékeket gyűjtenek, mindemellett az sem ritka, hogy a távolabbi rokonság látogatóba indul rég nem látott szeretteihez.

 
Szerencsére 2019 évében én is részese lehettem ennek a jeles napnak Pennsylvania egyik kis városában, Quakertownban. Mindezért szeretném nektek elmesélni, hogy is zajlott a mi családi Július negyedikén

Első útunk egy régi típusú moziba vezetett, ahol a film erejéig eltöltöttük az időnket. Nagyon tetszett, otthonos volt a környezet, ami megteremtette azokat a feltételeket, hogy a műsor során jól érezhettük magunk és ezalatt rengeteget nevettünk.

Az amerikaiak nagy része számára elengedhetetlen program ilyenkor a Baseball mérkőzés. Mi sem hagyhattuk ki, így hát elutaztunk Allentownba, ahol a Coca Cola Park nyújtott lehetőséget egy IronPigs meccs végig szurkolására. A nézők érdeklődését egy-egy kabalafigura vicces megjelenése és a folytonosan játszott zenék közös éneklése fokozta.

Az ételek Amerikában extra ízesek. Az sem jelent problémát, ha az az édes és a sós elemek egy tányérra kerülnek. Reggelire gyakori a bagel, palacsinta, ebédre a tésztafélék, míg vacsorára a kinti sütögetés, grillezés és s’mores fogyasztása. A desszertek körében még népszerűek a torták, a cupcake-ek, a fagylaltok és az ízesített jég.

Ezt az élménydús ünnepet a parkban zártuk le a helyiekkel való közös piknikezéssel. Az ittlakók színpadi műsorral és felvonulással készültek. Végezetül a nap legfontosabb elemei – az Amerikai Himnusz és a látványos tűzijáték – is méltóképp terítékre kerültek.

Összességében James G. Blaine szavaival azt hiszem minannyian egyetérthetünk, hogy

“Az Egyesült Államok az egyetlen ország, amelynek születésnapja van.”

Írta és fényképezte: Végh Elizabet

 

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

2 × öt =