Spike Jonze 2013-as alkotásával új szintre léptette a romantikus film műfajt. Sci-fi és romantika megfér egymás mellett? Hát hogyne, még jól is állnak egymásnak! A nő egy rendkívüli utazás a nem is olyan távoli jövőbe.
A története röviden annyi, hogy főhősünk, Theodore (Joaquin Phoenix) egy válás után próbál talpra állni. Egy szerelmesleveleket író vállalatnál dolgozik. Antiszociális embernek tartja magát, tehát senkinek nem tárulkozott ki magánéletéről, nehezen barátkozó típus. Egy reklám során ismerkedik meg a világ első intelligens operációs rendszerével. Nem haboz sokat, beszerzi a szoftvert és telepíti otthoni gépén. Samatha (az operációs rendszer) teljesen megváltoztatja Theodore életét, kapcsolatuk a film előre haladtával egyre mélyebb szinteket ér el, míg végül szerelmesek lesznek egymásba. Csakhogy ez a szerelem sem tökéletes.
Az abszurd és érdekes története ellenére egy végtelenül szerethető és kedves film. Minden olyan kérdést ügyesen tárgyal, amely felvetődne bennünk, ha egy hangba szeretnénk bele; és Scarlett Johanssonéba tényleg bele lehet. Joaquin Phoenix színészi játéka a csúcsponton szárnyal, látszik, hogy jól érezte magát a szerepében. Megérdemelte volna az Oscar-t érte, de még jelölést sem kapott.
Van egypár film, amit ha bármikor előveszek, unatkozás nélkül újra és újra vissza tudom nézni: ilyen pl. A család kicsi kincse (már írtunk róla itt), a Ruby Sparks – Fejbenjáró bűn (erről meg itt) és ehhez a kettőhöz még hozzáadódott A nő is. Egy igazi otthonülős mozi, mely kellemes és elgondolkodtató élmény szállít nézői számára. Ez lenne talán a jövő? Tehetjük fel a kérdést teljesen jogosan. Talán igen. A két órás játékidő hamar eltelik, feliratos változatban élvezhető leginkább.
A filmet leginkább azoknak ajánlanám, akik szerették az Egy makulátlan elme örök ragyogását. Elüt egymástól a két alkotás, viszont mind a kettő kiemelkedő a romantikus drámák között.
A szív nem olyan mint egy doboz, sosem telik be, hanem folyamatosan nő, hogy még több szeretetet tudjon befogadni.
