Augusztus 23-án, pénteken és 24-én, szombaton 19.00 órától a Karnevál legszínpompásabb eseményének lehet tanúja, aki a belváros ünnepi kulisszái között megtekinti a lemenő nap fényében induló jelmezes felvonulást. A menet idén is a Történelmi Témaparktól indul, és több száz jelmezes idézi meg a város és Pannónia dicső történetét, híres szülötteit, a magyar történelem emblematikus figuráit. A történelmi jeleneteket ezúttal is gólyalábasok, dobosok, zenészek, tűznyelő és tűzfújó mutatványosok, valamint zászlóforgatók és hagyományőrzők tarka-barka serege színesíti és teszi pezsgővé.

A jelmezes felvonulások időpontjai: 2019. augusztus 23-án és augusztus 24-én 19.00 óra. Jegyár a lelátóra: 2100 Ft. Az augusztus 24-i felvonulás esőelőadásának időpontja: augusztus 25., 10.30 óra A felvonulások útvonala: Történelmi Témapark – Thököly I. utca – Bejczy I. utca – Kossuth L. utca – Hefele M. utca – Berzsenyi D. tér – Széchenyi I. utca – Kőszegi utca – Mártírok tere – Király utca – Savaria tér – Szent Márton utca – Wesselényi M. utca – Thököly I. utca Váltson jegyet felvonulás útvonalán elhelyezett lelátókra – a részletekről érdeklődjön a Karneválirodában! Az előző évekhez hasonlóan a jelmezt viselők kedvezményesen látogathatják a Karnevál belépőjegyes helyszíneit. A Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány jelmeztára az ókortól a barokk korig kínál jelmezt a résztvevőknek. A saját jelmezt viselők a történelmi hűséget szem előtt tartva választhatnak viseletet. A jelmezkölcsönzés ára 3000-6000 Ft között, típustól függően, mely a jelmez tisztíttatásának költségét fedezi. Felvonulónak 2019. augusztus 9-ig lehet jelentkezni a www.karnevalsavaria.hu weboldal Programok/Felvonulás/Jelentkezés a felvonulásra felületen található űrlap kitöltésével.

FELVONULÁSI SORREND

RÓMAIAK

  • Claudius császár bigán
  • Septimius Severus császár
  • I. Nagy Constantinus császár bigán
  • I. Valentinianus császár
  • Legio XV. Apollinaris Cohors II.
  • Legio I. Adiutrix
  • Legio III. Italica Concors
  • Szent Quirinus fogolyként
  • Legio Leonum Valentiniani
  • A legiókat kísérő asszonyok, konkubinák és vízhordóleányok
  • Lancearii Savarienses savariai palotagárda alakulat
  • Isis istennő papjai és papnői az istennő szobrával
  • Collegium Gladiatorium
  • Rittersporn Armae Victusque – kelták
  • Római fanfárok
  • Savaria szenátorai, a colonia elöljárói, kíséretükben liktorokkal és díszvendégeik
  • Savaria civil lakossága
  • Szombathely Város Fúvószenekara
  • Probus Császár, hitvese és kísérete
  • Tiberius Claudius Pompeianus proconsul és hitvese, Sopianae városából
  • Savaria civil lakossága köztük a Burgenlandi Magyar Kulturális Egyesület delegációja Felsőőrről, (Oberwart) Szombathely testvérvárosából (csak szombaton)

NÉPVÁNDORLÁS KORA

  • Északi Gárda – germán gepidák (4-5. század)
  • Kassai Lajos Lovasíjász Iskola
  • Magor Íjász Hagyományt Őrző Kulturális Egyesület
  • Emese Álma Szabad Íjász Csapat
  • Őr-Nyék Hagyományőrző Egyesület

NÉPVÁNDORLÁS KORA

  • Juhász Balázs dudás, 11. századi viseletben
  • Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület 10. sz. magyar elit vértes lovasság és varég nehézgyalogság
  • Jaurinum Győri Történeti Társaság – Kelet-Európai gyalogos hadak 10-11 sz.
  • Langaléta Garabonciások gólyalábon 
  • Csempeszkopácsi Középkori Forgatag küldöttei
  • Újhold régizene- és táncegyüttes
  • Teátrum Trapp Topp lovagok gólyalábon
  • Milites Christi Templarius Katonai Hagyományörző Alapítvány
  • Himfy Bandérium

RENESZÁNSZ KOR

  • Castiglion Fiorentino történelmi zászlóforgató csoportja (IT)
  • Artistica Anam Cara mutatványosok Kaufbeurenből
  • Kötélugró mutatványos lányok Sabariából
  • Pavane zászlóforgatók
  • Vagabanda gólyalábasai
  • Be-Jó Történelmi Táncegyüttes – zászlóforgatók, táncosok, tündérszárnyasok és tűzzsonglőrök
  • Török kereskedő a családjával a török hódoltság területéről
  • A Keleti Udvar hastáncosai
  • Seres Zoltán és a Pharaoh táncstúdió

BAROKK ÉS REFORMKOR

  • Fresco Ballo zászlóforgató csoport
  • A barokk Sabaria-Szombathely polgárai
  • Savaria Futura Egyesület
  • ELTE-SEK diákjai Eötvös Loránd korának viseletében, opcionálisan Széll Kálmán megjelenítése
  • Mare Temporis steampunk tüzes mutatványosok
  • Tűzmadarak tüzes mutatványosai
  • Ungaresca Táncegyegyüttes és a Boglya zenekar
  • Szombathelyi 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület

XX. SZÁZAD

  • Lóvontatású tűzoltó kocsi – Korhű ruhákba öltözött tűzoltók
  • KOKSZ oldtimer velocipedisták és biciklisták (csak pénteken)
  • A Győri Honvéd Hagyományőrző Egyesület II. világháborús hagyományőrző csoportja
  • Gencsapáti néptáncközösségek (Kis-Kópic- Kópic, Ispiláng, Vadhajtás, háromfős zenekarral)
  • A Westside TSE táncosai