A szeptember 11-i támadások repülőeltérítések és öngyilkos merényletek sorozata volt, amelyeket 2001-ben követett el az al-Kaida iszlám szélsőséges csoporthoz tartozó 19 terrorista. A 9/11-es támadások a Világkereskedelem Központ ikertornyait és a Pentagont érintette. Az Amerikai Egyesült Államok legsúlyosabb terrorcselekményeként tartják számon, közel 3000 ember halálával

A támadók csoportjai négy belföldi repülőgépre szálltak fel három keleti parti repülőtéren, és röviddel a felszállás után átvették a személyzettől az irányítást, akik közül többeket dobozvágókésekkel leszúrtak.

A WTC a támadás után/Wikipedia

Az első repülőgép a Világkereskedelmi Központ északi tornyába zuhant, amelyről a környéken sétáló emberek még azt feltételezték, hogy szimplán koordinációs baleset történt. Ezt követően nem sokkal később, a déli toronyba zuhant a második légijármű. Ekkor lett világos a tömeg számára, hogy támadás alatt állnak.

A Pentagon a támadás után / Wikipedia

A harmadik a Pentagon délnyugati részébe, míg a negyedik – ahol az utasok megpróbáltak felülkerekedni a támadóikon -, Pennsylvania egyik mezőjébe csapódott bele. Úgy vélik, hogy a negyedik repülőgép célpontja eredetileg az Amerikai Egyesült Államok Capitoliuma lett volna, azonban mivel az utasok megkísérelték visszavenni az irányítást a támadóiktól, azok soha sem tudták teljesíteni a rájuk bízott küldetést.

A WTC támadása grafikán / Wikipedia

Közel 3000 ember vesztette életét: mintegy 2750 ember New Yorkban (400-an közülük rendőrök és tűzoltók), 184 a Pentagonban és 40 Pennsylvaniában (valamint mind a 19 terrorista meghalt). Továbbá a tornyok összeomlása következtében keletkező porfelhő számos mérgező anyagot tartalmazott, amely hozzájárultak a rákos megbetegedések arányának növeléséhez. Az évek előre haladtával több menekítést végző és környéken tartózkodó személyt leukémiával, prosztata, illetve pajzsmirigyrákkal diagnosztizáltak.

Emlékhely a WTC egykori tornyai helyén/Wikipedia

A szeptember 11-i támadások feltételezett ötletgazdájának, Khalid Sheikh Mohamednek és négy társának tárgyalása a mai napig folyamatban van.

Lopez Diána