Ahogy azt már korábban említettem, minden hónap első hétfőjén jövünk egy újabb kihívással!

12 kihívás – 12 hónap

Nem is szaporítom a szót, rögtön a lényegre is térek!

Január – Hagyd el a műanyag flakont, helyette használj inkább kulacsot!

Munkahelyedre, iskolába, kirándulásra, stb. műanyag flakon helyett vigyél magaddal inkább egy újratölthető kulacsot! Kiválaszthatod az ízlésednek, hangulatodnak, stílusodnak megfelelő kulacsot, amit akár 10 évig is tudsz használni, mellette stílusos és környezetkímélő vagy! A világon csaknem 1 millió műanyag palackot vásárolnak percenként az emberek, aminek több, mint fele fél óra múlva már a kukában landol, és 450 év kell neki, míg lebomlik. Ha már csak a munkahelyedre, vagy az iskolába kulacsban viszed az innivalód, és természetesen nem boltban vásárolt flakonból öntöd át a cukros lötyit, vagy a vizet, már meg tudsz spórolni egy hét alatt minimum egy karton innivalót, ezzel csökkentve a kiadásaidat is, ami havi szintre levetítve akár 1-2 ezer forint is lehet! Éves szintről pedig ne is beszéljünk!

Természetesen adódhatnak szituációk, amiket nem tud az ember megoldani, és kénytelen palackozott vizet vásárolni 1-1 alkalommal.

Ha pedig otthon vagy, váltsd fel a bolti innivalókat szálas teákra, csapvízre vagy saját készítésű limonádéra.

Illetve szerintem ehhez a kihíváshoz vehető még az egyszer használatos műanyag vagy papír poharak leváltása is. Helyette használjuk a már fesztiválokon is elterjedt repoharakat! Szerintem ez az egyik legmenőbb találmány! Szerintem lassan gyűjtőnek mondhatom magam, mert igaz még egy fesztiválon se voltam, de már szinte mindenhonnan sikerült ilyen poharat beszereznem! Itthon is ezekből iszok, sőt sütéshez is ezeket használom már, de az olyan összejövetelekre, ahol tudom, hogy nem lesz pohár, hanem csak eldobható, oda is magammal viszem, így tutira tudom, melyik az én poharam, és nem kell minden iváshoz újat elvennem!

Mutassátok meg Ti is a repoharaitokat, vagy kulacsotokat, hónap végén pedig újságolja el mindenki, hogy mennyi műanyag hulladékot sikerült megspórolnia ezekkel a megoldásokkal!

Facebook
FORRÁSKép

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

7 + 8 =