A Berzsenyi Dániel Könyvtár 2014-ben indította útjára a Bájoló című irodalmi, zenés estjét, amellyel sikeresen nyitott a legzárkózottabb, de közben a legérzékenyebb, legfogékonyabb és alkotni vágyó generáció felé.

A fiatal tehetségeket bemutató, beszélgetéssel egybekötött programsorozat 2019. január 24-től folytatódik! Az est házigazdája ezúttal is Boros Ferenc. A belépés ingyenes.

2019. január 24. 17:00 – Tóth Dániel

Bécs városának zeneművészeti egyetemén tanuló magyar jazz énekes. Nyolc éves volt, amikor gitározni kezdett. Azóta számos sikeres koncertet tudhat maga mögött jazz zenekarokkal, big band és fúvószenekarokkal. 2017-ben a Hollywood Classics koncertsorozat szólistája volt.

2019. február 7. 17:00 – Fehér Renátó

Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte irodalom- és kultúratudomány szakon, majd 2014-től ugyanitt volt doktorandusz. 2007 óta publikál. Verseit angol, cseh, francia, lengyel, német, orosz, román és szlovák nyelvre is lefordították. Első verseskötete 2014-ben jelent meg a Magvető Kiadónál Garázsmenet címmel, amelyért Zelk Zoltán-díjat kapott. Második verseskötete 2018-ban jelent meg Holtidény címmel. A József Attila Kör tagja. A Hévíz című folyóirat szerkesztője.

2019. február 21. 17:00 – Kendik Péter

Kiss Sándor Művészeti díjjal kitüntetett zongorista. 15 éve zongorázik könnyűzenei stílusban. Feldolgozásokat készít ismertebb zeneszámokról, valamint saját szerzeményeket is ír, melyekbe próbálja a lelkének egy kis darabját is beletenni. Törekszik a változatosságra és érdekességre azáltal, hogy különböző zenei stílusokban íródott dalokat dolgoz fel.

2019. március 7. 17:00 – Rajmon Ádám

2008 óta ír verseket, amiket az utóbbi két évben könyv formában is kiadott. 2016-ban megjelent első verses kötete, Lélekvirág címmel, 2018-ban pedig a második, Életút címmel. A Lélekvirág kötet tartalmazza a kezdetektől írt verseket, melyben minden stílus, műfaj megtalálható. Versei a legszebb emberi érzelmekről vallanak: a szerelem, a boldogság, a hazaszeretet és a szomorúság hangja szólal meg költeményeiben.

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

19 + öt =