Évszázadok óta tartja lázban a történelemkedvelőket a “fekete bég”, a sárvári illetőségű, ám európai körökben is a törökök nagy ellenfeleként jól ismert Nádasdy Ferenc feleségéről szóló pletykaáradat, amely szerint Báthory grófnő százával gyilkolta saját szolgálóit, kínozta őket és kegyetlenkedett velük, majd vérükben fürdött, hogy megőrizze fiatalságát.

Azóta természetesen a történészek kutatásai rávilágítottak a pletykák politikai és gazdasági hátterére és a háttérben megbújó érdekekre, így Báthory Erzsébet megítélése lassan kezd a realitás felé mozdulni. Ezzel együtt tisztul a kép egy befolyásos és gazdag özvegy nemesasszonyról, aki óriási birtokok és vagyon felett rendelkezett, így a hiedelmek és babonák által fűtött korai 17. századi magyar világban könnyedén megbélyegezték, hogy vámpírként él és gyilkol. Vagyonát elvesztette, őt magát pedig a csejtei vára egyik szobájába falazták, ahol a szomorú és magányos halál mindössze 54 éves korában talált rá a meghurcolt és tönkretett asszonyra.

Kevés portré maradt fenn, amely Báthory Erzsébethez lenne köthető valamilyen módon, és sokáig úgy tűnt, hogy valóban hiteles arckép egy sincs, így csak következtethetett az utókor arra, hogy nézett ki a világszerte híressé vált magyar hölgy.

2015-ben azonban felbukkant a Sotheby’s aukciósház árverésén egy festmény,

Anthonie Blocklandt van Montfoort holland festő munkája 1580-ból, amely az “Egy hölgy portréja” címet viselte. Az elegáns, klasszikus reneszánsz szépségű hölgy stílusos, spanyol és holland hatású, a 16. század végén arisztokrata körökben divatos öltözéket visel.

A festmény megőrzése vélhetően egy bécsi kereskedőnek, George Pechnek köszönhető, akit maga Erzsébet bízott meg a 17. század elején egyes vagyontárgyainak értékesítésével.

A festményen az 1580-as évszám mellett egy “B” jelzés szerepel, amely a jelenlegi tulajdonos által végzett kutatások szerint Báthoryra utal. Vélhetően a 20 éves Erzsébetet ábrázolja a kép. Amennyiben valóban így van, a felfedezés hatalmas meglepetés és elgondolkodtató egyben.

Vajon még mennyi felfedezésre váró, történelmi jelentőségű ereklye lehet magántulajdonban világszerte…

Báthory Erzsébetről szóló kétrészes cikkünket itt olvashatod:
http://www.hirlevelplusz.hu/korok-asszonyok-12-bathori-erzsebet-a-kegyetlen-gyilkos-1-resz/
http://www.hirlevelplusz.hu/korok-asszonyok-13-bathori-erzsebet-kegyetlen-gyilkos-2-resz/

Forrás:
www.costumecon.blogspot.com/2018/08/igy-oltoztek-ok-2-resz-bathory-erzsebet.html
www.tresbohemes.com
www.wikipedia.org

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

tizennégy − 6 =