Ülésezett a Civil Fórum Szombathelyen: ők lehetnek az év civil szervezetei 2016-ban!

0
Fotó: H+ archív

Szerdán délután a városháza kistermében ülésezett a Civil Fórum.

A megjelenteket dr. Puskás Tivadar polgármester, a Civil Fórum elnöke köszöntötte.

A Civil Fórum 2013-ban alakult, a tagok megbízatása három éves időtartamra szólt, így a fórum ülésének megkezdésekor a delegált tagok bemutatkozására került sor. A Civil Fórum elnöke a mindenkori polgármester, alelnöke a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke.

A polgármester három szervezetet delegált a Civil Fórumba: a Szombathelyi Civil Kerekasztalt, Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Szövetsége Képviseletét és a Vas Megyei Civil Információs Centrumot működtető Hegypásztor Kört. Az önkormányzat bizottságai 13 civil szervezet delegáltak, így összesen 18 fő alkotja a fórum tagságát.

Az ülésnek két fontos napirendi pontja volt. Az egyik a Civil Fórum Ügyrendjének elfogadása, a másik pedig az „Év Civil szervezete” díjra érkezett jelölések elbírálása.

A Civil Fórum Ügyrendjét az új helyzetnek megfelelően módosítani kellett, amelyet a jelenlévők egyhangú szavazással elfogadtak.

Ki lesz “Az Év Civil szervezete” 2016-ban?

A második napirendi pont „Az Év Civil szervezete” díjra érkezett kitüntetési javaslatok megtárgyalása volt. Kilenc javaslat érkezett be a megadott határidőre. A szervezetek munkájáról a beérkezett ajánlások alapján készült ismertetőt a fórum tagjai elolvasták. Néhány szóbeli kiegészítés alapján a Fórum jelenlévő tagjai titkos szavazással döntötték el, hogy a Közgyűlés elé mely szerveztek kerüljenek előterjesztésre.

Jelöltekre beérkezett javaslatok:

  • Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Szövetsége Képviselete
  • Szombathelyiek Egészségéért Egyesület
  • Szombathelyi Szépítő Egyesület
  • Rumi Rajki Műpártoló Kör
  • Szombathely Város Szent Márton Kórusegyesülete
  • Aranykorúak Sport és Egészséges Életmód Egyesület
  • Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület
  • Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány
  • ISI Big Band Egyesület

„Az Év Civil szervezete díj” adományozható annak a szombathelyi székhelyű egyesületnek, vagy alapítványnak, amely legalább 5 éven keresztül aktívan, eredményesen működött Szombathely városában, és Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával való együttműködése, önkéntességben való részvétele kiemelkedő. A díjat évente két szervezet kaphatja.

A Civil Fórum szavazásra jogosult tagjaitól

a Szombathelyi Szépítő Egyesület és Vas Megye és SZMJV Nyugdíjas Szövetsége Képviselete kapta a legtöbb szavazatot.

Az első szervezetre 10, míg a második szervezetre 5 szavazat érkezett. A javaslatokra a közgyűlés fogja a végső igent kimondani a szeptemberi ülésen.

A „Szombathely Sportjáért Életmű – díj” és a „Szombathely Kultúrájáért Életmű-díj” jelöléseit is augusztus 31-ig kellett megküldeni. Az életmű díjakra beérkezett kitüntetési javaslatokat a közgyűlés zárt ülésén bírálják el.
A sport területén az „Unger József – díjra”, a „Pünkösthy Csaba – díjra”, a Tóth Géza – díjra” és a „Sport Támogatásáért – díjra” október 1-ig várják a jelöléseket. A kultúra területén pedig a „Kiemelkedő Kulturális Munkáért díjra”, „A Kultúra Támogatásáért díjra” és a Weöres Sándor díjra” várják a javaslatokat szintén október 1-ig.
A különfélék napirendi pontban a közelgő időszak jelentős rendezvényeiről esett szó.

A legközelebbi Civil Fórum gyűlése októberben lesz, amikor megtárgyalásra kerül a Civil Koncepció, melynek módosított tervezetét a Szombathelyi Civil Kerekasztal készítette el.

H+ tudósítás

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

16 − 7 =