Értékes beszélgetés avatott szakemberekkel – így jellemezhető az Életünk folyóirat 2016/9-es számának bemutató rendezvénye, melynek ezúttal a Répcelaki Művelődési Otthon és Könyvtár szolgált helyszínéül.
A rendhagyó módon helytörténeti tartalommal jelentkező folyóirat keletkezési körülményeiről, közös munkáról, kapcsolódási pontokról beszélgetett Bokányi Péter helyettes főszerkesztő Alexa Károly főszerkesztővel, Kelbert Krisztina muzeológussal, Spiegler Tibor helytörténeti kutatóval és Bodor Edit helyismereti tájékoztató könyvtárossal.
A szakmai teljesség és pontosság igénye nélkül összeállított válogatás, korabeli képek, portréfotók, újságcikkek és hirdetések segítségével szemlélteti az olvasó számára, hogyan élt Vas megye polgársága a XX. század első harmadában. A korabeli dokumentumok eredeti tördelésüket, szövegtükrüket megőrizve képként jelennek meg, még közelebb hozva a történelmi múltat.
Hogy miért vállalkozik helytörténeti szempontból is jelentős tartalom közlésére egy főként irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat? Alexa Károly főszerkesztő szerint nagyon fontos a lakóhelyünk történetének megismerése.
Fontos tudni, mégis mi hol van, mi miről híres, mi mögött mi van, egy kő mögött mi van, egy temetőben mi van, a lerombolt házak helyén mi volt.
A főszerkesztő úr egyfajta időutazásként tekint az Életünk bemutatott lapszámára, melyben találkozhat az olvasó az öngyilkos kőműves történetén át Almássy gróf Bécsbe érkezésének tudósításán keresztül, Weöres Sándor zsenge ifjú korabeli arcképével.
A folyóiratban található ritka dokumentumok a Savaria Megyei Hatáskörű Városi Múzeum egyedülálló Knebel fotógyűjteményéből, valamit a Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti gyűjteményéből kerültek kiválasztásra.
A mostaniéhoz hasonló helytörténeti tartalom megjelentetéséhez, speciális szakemberek közös munkájára volt szükség. A háttérintézményekben fellelhető gyűjtemények, archívumok megbízható, hiteles forrásbázist biztosítottak a helytörténeti témájú lapszámnak. Nem először és nem is utoljára dolgozik együtt történész, helytörténeti kutató, könyvtáros és újságíró. Szalainé Bodor Edit könyvtáros boldogan emlékszik vissza a Weöres Sándor emlékév, vagy a Savaria szálló 100 éves évfordulója alkalmából megjelenő önálló lapszámok előkészületeire. Bokányi Péter helyettes főszerkesztő így modellezte a szakmai kapcsolati hálót:
ami nincs meg a könyvtárban, az megvan a múzeumban, ha ott sincs meg, akkor Spiegler Tibor gyűjteményében biztosan fellelhető.
Szalainé Bodor Edit könyvtáros 2001-ben kezdett el dolgozni a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, azóta számos közös rendezvény, konferencia erősítette meg abban a hitében, miszerint a könyvtár és az Életünk folyóirat kölcsönösen kiegészítve, egymásból építkezve tud egymás mellett működni.
Kelbert Krisztina muzeológus, Történettudományi osztályvezető számára mindig nagy öröm, ha a Múzeum egy-egy projekt erejéig együttműködhet az Életünk folyóirat, és a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársaival. Külön kitér a fotográfiák szerepének felértékelődésére a helytörténeti kutatómunkában, hisz az egyes fotók és a hozzájuk kapcsolódó történetek, mikro történetek betekintést nyújthatnak a város és annak polgárainak életében. A fotográfiák Kelbert Krisztina saját kutatási területén is jelentős szerepet töltenek be, hisz a nemrégiben bemutatott Szemtől szemben – Képek a szombathelyi zsidóság történetéből kötetében, közel 1200 felvétel található, melynek egy jelentős részét a Savaria Megyei Hatáskörű Városi Múzeum Knebel fotóarchívumából merítette.
A 2016/9-es lapszámban a portréfotók különösebb leírás, magyarázat nélkül kerültek elhelyezésre az egyes oldalakon, azt az érzést keltve az olvasóban, hogy a látott felvételek, akár a saját családi fotóalbumából is előkerülhettek volna. Spiegler Tibor jelentős gyűjteménnyel rendelkező helytörténeti kutató szerint,
nem is kell nagy dolgokra gondolni, hiszen a helytörténet ott lapul minden vasi ember íróasztalfiókjában, vagy a konyhaszekrény sarkában abban a borítékban, amelyik már 25 éve ott van.
Spiegler Tibor több szálon is kapcsolódik a könyvtárhoz. Jövő héten például, a nőnaphoz kapcsolódóan kerül bemutatásra egy női portréfotó kiállítás, melynek anyaga a szakember kollekciójából került kiválasztásra.
A rendezvény Répcelak Város polgármestere Szabó József szavaival zárult:
Az Életünk értékhordozó, mely remélhetőleg még ötven, száz év múlva is szellemi táplálékául szolgálhat majd az embereknek.
A közös munka örömein túl szó esett még az internet káros hatásairól, történelemhamisításról, múlt és jelen találkozásáról, tervekről, jövőbeni közös projektekről és még számos izgalmas és értékes témáról.
A rendezvény kötetlen beszélgetéssel végződött, ahol a répcelakiak finom falatok kíséretében meséltek családtörténetről, gyűjtőszenvedélyről és a vas megyeiség mibenlétéről.
Spiegler-Kutasi Nikoletta
(cikk/fotó)