Vujity Tvrtko, az ATV műsorvezetője csapatával húsz év után visszatért az atomkatasztrófa sújtotta Csernobilba. És bár az HBO sikersorozata nagy érdeklődést váltott ki a témában, filmjében ő most a magyar szálakat szeretné bemutatni a katasztrófa körül.” De miről is szól a film?

Google kép

1986. április vége. Az egész világ emlékszik a dátumra. Az egész emberiség emlékezni fog arra a napra. A katasztrófára. Csernobil egy olyan katasztrófa helyszíne, amely emberek és állatok, a természet életébe került. Nem beszéltek róla az emberek. Voltak akik közvetíteni akarták a veszélyt, magyar ember is volt közöttük. Bedő Iván, aki a Petőfi Rádión közzé tette a BBC által írt adatokat és másnapra annak nyomát sem lehetett találni, fegyelmivel is részesítették őt.

Google kép

Voltak még magyar felelősei és résztvevői az eseménynek? Igen, voltak! Eddig senki nem beszélt róluk. Most Tvrtko megtette ezt. Felkereste csapatával az akkor kiküldött kamionsofőrök özvegyeit, sofőröket, professzorokat, kutatókat… Újságcikkekben keresgéltek és ellátogattak Csernobilba. Drámai képek, jelenetek. Szomorú, felejthetetlen pillanatok. Magányos ember, emberek. Szuvenír boltok. Katonák. Szarkofág. A halott települések sétánya. Elhagyatott épületek… A történelem része, amiről most már mi is tudhatunk.

A film igazságokon, tényeken alapul, ami a csernobili emberek, a csernobili magyar és ott élő hősök emlékét őrzi.

https://www.youtube.com/watch?v=R0dzfFboACQ&feature=youtu.be&fbclid=IwAR0zkHRsApw7jHwecO4pVd3RI1967x7DrjT8QaLTYU_KeWviNL4trXvLMtA

Google kép

 

Facebook
2002. március 6.-án születtem Sárváron. Répcelakon nőttem fel. Most Szombathelyen az Orlay szakgimnáziumban tanulok. Mindig is közel állt hozzám az irodalom és a fogalmazás. Az iskolámnak az író klubjában volt esélyem, lehetőségem a gondolataimat papírra vetni a középiskola kezdetekor. A tanáraim, barátaim segítségével ma már egy saját blogot működtetek, ahol olyan témákról írók az olvasóimnak, amik a mindennapjainkban megtalálhatóak. Most pedig a H+ íróihoz, szerzőihez csatlakozhattam.

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

2 × 4 =