Elérkezett ismét augusztus 20-a, az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe, ami nem mellesleg az új kenyér ünnepe is, s volt idő, mikor a Magyar Népköztársaság alkotmányát is e jeles napon ünnepelték. Ezt az érdekes egyveleget adja vissza András Ferenc 1977-ben készült filmszatírája, a Veri az ördög a feleségét című film, melyről most az alábbiakban közlünk pár kevésbé ismert tényt.

1Sokáig úgy tűnt, hogy nem mutatják be a szakmai körökben hatalmas sikernek örvendő filmet,

mert a stúdióvezetők attól féltek, hogy a kor politikai elitje nem nézi majd jó szemmel a gyomorbajos miniszter megjelenését. Az elbeszélések szerint Kádár János és felesége épp a balatoni pártüdülőben nyaralt más vezetőkkel együtt, amikor levetítették nekik a filmet. A hatás épp ellenkezője volt a vártnak: a pártvezetőknek annyira tetszett a film, hogy zöld utat kapott a moziba.

2A film operatőre Koltai Lajos, a forgatókönyvíró András Ferenc és Kertész Ákos volt,

míg az író személyében Bereményi Géza vitte sikerre a szocializmus magyar valóságát bemutató alkotást.

– Hát olaszul gyóntam a vonaton, Vetró elvtárs! (id. Kajtár)

3Veszprém és Vas megyében is volt forgatási helyszín:

a Pityu házának jeleneteit Balatongyörökön, a családi kriptás, temetői jeleneteket Sümegen, a templomi és búcsúi képeket pedig Vasváron forgatták, az elmaradhatatlan tűzijáték felvételei pedig Budapesten készültek.

Kajtár Jolán: – De hisz emlékszem hogy volt egy nyugágyunk! (…)
Kajtár István: – jaaa, Amit itt hagytak a németek?

4A Kajtár-család házaként a révfülöpi Tabody-villa szolgált,

amely ma apartmanként üzemel. A RETRO Filmek Forgatási Helyszínei Facebook-oldal adminjai nemrég a helyszínen jártak, íme néhány kép kutatómunkájuk eredményéről, további képekért kattintson!

5Az alkotás több hazai díj mellett

1978-ban elnyerte a Karlovy Vary-i Filmfesztivál fődíját, valamint Hyeresben a Humor-díjat.

Kajtárné Margit: – Nem akarsz férjhez menni?
Kajtár Jolán: – Ééén? Ha majd megbolondultam…elég volt egyszer!

6A filmben Korda György többször is feltűnik:

először ajándéktárgyként jelenik meg az arcképe (Jézus arca mellett), majd a film végén a tévében énekel egy számot, amit a Kajtár lány hallgat.

Vetró lány: – Ma már minden jobb családnak van ilyen kriptája…
Vetró Géza: – Ne ízetlenkedj!
Vetró lány: – De a kripta most divat…

7Az aranylakodalmat ülő falusiak jeleneténél több szigligeti lakos is részt vett,

mint statiszta – derül ki az Index egyik Szigligettel foglalkozó topikjában, ahol pár évvel ezelőtt megpróbálták név szerint is beazonosítani a képkockákon feltűnő arcokat.

– amely öt filmekkel foglalkozó oldal nézői átlagát vette figyelembe – a közönség körében ez a film a 70. legnépszerűbb illetve legkedveltebb.

9A Kajtár Istvánt alakító Szabó Lajos,

valamint az édesapját alakító Sarlai Imre sajnos már a nyolcvanas években, a Vetróné Irént alakító Spányik Éva pedig hat évvel ezelőtt hunyt el.

(ebéd után) – Margit, Margit…ez többet ért mint búcsúkor egy pofon! (Kajtár I.)

10A két közismert főszereplő, Pásztor Erzsi és Pécsi Ildikó

mellett valamennyi szereplő nyugdíjas éveit tölti, még a gyomorbajos minisztert, a Vetró elvtársat alakító Anatol Constantin is, aki már 98. életévét tapossa. Úgy látszik, meggyógyult a gyomorpanaszából…

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

17 + tizenhat =