Az Emberi játszmák szerzője, Eric Berne szerint az emberi interakciók meghatározható egységekből állnak. Ezek közül a játszmák azok, amelyek a valódi intimitás pótlékai lehetnek. Bár a könyvet szakmabelieknek szánta, a megkapó stílusban írt alkotás a laikusok között is kedvenc lett. Milyen játszmákat játszunk? Mi a jelentőségük? Pszichológia rovatunk legújabb cikkében ezekre keressük a választ.

Az Emberi játszmák magyarul 1984-ben jelent meg először, és jelenleg kilencedik kiadását éli. Berne formabontó, új szemlélete nagy népszerűségre tett szert, hiszen bárki felfedezheti az életében.

A könyv egyik alapfogalmaként szerepelnek az énállapotok. Berne hármat különböztet meg ezekből: a Gyermeki, a Felnőtt, és a Szülői énállapotokat. Ezek olyan lélektani realitások, amelyek minden emberben ott vannak, és a különböző játszmákban más-más aktiválódik. Bárki képes átváltani egyikből a másikba. A Szülői mindig úgy reagál egy szituációra, mintha a személy valamelyik szülője (vagy szülő pótlékja) tenné. A Felnőtt autonóm módon reagál, tárgyilagosan értékeli a helyzetet. A Gyermeki úgy reagál, mint a személyben lévő kisgyermek. 

Az emberi interakciók során tranzakciókat bonyolítunk le. Ezek mindig egy tranzakciós ingerből és egy tranzakciós válaszból állnak. Eric Berne formabontó elméletének központi fogalmaként is ez szerepel (illetve az ebből kidolgozott módszer), a tranzakcióanalízis, amely az emberi interakciók elemzésével foglalkozik. 

Legjobb esetben két személy beszélgetése során kiegészítő tranzakciók bonyolódnak le. Például amikor a sebész szikét kér, és az asszisztense odanyújtja neki (Felnőtt-Felnőtt), vagy amikor a gyermek vizet kér, az anyja pedig odaadja neki (Gyermeki-Felnőtt).

A keresztezett tranzakciók állnak a pszichológusok és pszichoterapeuták figyelmének központjában. Ilyenkor az inger Felnőttől Felnőtthöz érkezik. Kiegészítő tranzakció esetében a válasz így szólna:

– Hol van a telefonom?
– Az íróasztalon.

Amikor azonban az egyik személy Felnőttje a másik személy Felnőttjét célozza, de az mégis a Szülőijével válaszol, akkor beszélünk keresztezett tranzakcióról – lássuk, hogyan:

– Hol van a telefonom?
Már megint én vagyok a felelős ezért is?

Ebben az esetben a beszélgetés folytatódhat úgy, hogy vagy mindketten Felnőttbe lépnek – kiegészítve egymást, vagy a Szülőihez alkalmazkodva a Felnőtt Gyermekibe vált. Ilyen esetekben fordul elő az, hogy – leggyakrabban párkapcsolatokban – a személyek közötti egészséges kommunikáció elcsúszik, és egy Szülői-Gyermeki viszony alakulhat ki a felek között.

Kiegészítő és keresztezett tranzakciók (Forrás: Járó, 1990)

A játszma a szerző definíciója szerint „kiegészítő, rejtett tranzakciók folyamatos sorozata, amely pontosan meghatározott, előrelátható kimenetel felé halad. Nemegyszer ismétlődésekbe bocsátkozó, a felszínen hitelt érdemlő, rejtett indítékok, tranzakciók ismétlődő készlete.”  Röviden tehát a játszma egy olyan interakció két vagy több ember között, ami több szinten is értelmezhető, és mindig csapdás vagy trükkös lépések sorozata. Funkciója az idő strukturálása, az egyensúly és lelki egészség fenntartása. Számos kapcsolatot játszmázás tesz ki intimitás helyett – Berne szerint sok ember egyáltalán nem képes megélni az igazi, mély intimitást. 

A játszmázás képességét gyerekkorunkban nevelik belénk, és egész életünket végig kíséri. Az egyik legegyszerűbb példa a gyerekkori játszmára – ami, ha a szülők készséggel asszisztálnak, könnyen beépül – így szól: 

Két gyermek és a szüleik vacsoráznak. A nagyobb gyereknek megfájdul a hasa, így szülei lefektetik és ápolni kezdik. Erre a kisebb is így szól: „nekem is fáj a hasam”. 

Ha a családi dinamika lehetőséget ad rá, akkor a kisebb gyereket is ápolni kezdik. Így a játszma sikeres lesz, és ő is megkapta a figyelmet. Ha a szülők ezt hagyják, beletanul, és később is alkalmazni fogja. 

Most pedig következzen néhány példa a felnőttek játszmáiból:

Ha te nem lennél…

Leggyakrabban párkapcsolatban előforduló játszma. Egyszerű példa erre, amikor a nő mindig arra panaszkodik, hogy soha nem utaznak sehová, mert a férje nem akar kimenni a házból. Azonban amikor valaminek a hatására (pl. terápia) mégis lehetősége nyílik elutaznia a férjével, mert beleegyezik, a nő ráeszmél, hogy fél az utazástól. Az ilyen nő tudattalanul is olyan párt választ magának, aki domináns, és uralkodik rajta, hogy ne kelljen szembesülnie a félelmeivel. Ilyenkor aztán ráfoghatja: nem azért nem megyek, mert nem akarok, hanem mert a férjem sajnos nem engedi. 

Most rajtakaptalak, te gazember!

Ennek a játszmának a célja az önigazolás. Két szereplője van általában: az Áldozat és az agresszor. Utóbbi addig fürkészi a másikat, amíg nem tudja igazolni önmagát. Ekkor rázúdítja a felgyülemlett haragját. „Aha! Most megvagy! Találtam valamit, ami miatt leteremthetlek!” 

Ennek is te vagy az oka!

Talán már az Olvasó is találkozhatott ezzel a szituációval. Valamit éppen készít a konyhában, esetleg próbál összerakni valamit, amikor egy másik személy elkezd hozzá beszélni. Egyszer csak megcsúszik a keze és elrontja, amit éppen csinált. Ez a „megzavarás” lesz az oka annak, hogy ő elrontotta a feladatát. Ekkor kifakad: „Ennek is te vagy az oka!” Természetesen nem a másik személy kérdése miatt vétett hibát, hanem a saját ingerültsége miatt. Ha hosszútávon játssza ezt a játszmát, akkor a családtagjai már nem próbálkoznak, és elmagányosodhat.

Bíróság

Ebben a játszmában általában három személy vesz részt: a két perben álló és a bíró. Gyakori eset, hogy a szerepeket a férj, a feleség és a terapeuta töltik be egy pszichológiai ülés alkalmával. Adott egy konfliktus, amit a párterápia alkalmával próbálnak megoldani – ám közben a férj és a feleség is a saját igazát szeretnék elismertetni a Bíróval (terapeutával). Ebbe gyakran a szakember is belebonyolódhat, ha nem elég tapasztalt. Ilyenkor a megoldás: le kell rántani a leplet a szituációról, hogy kiderüljön: ez egy játszma.

Űzött vad

Ezt a játszmát leggyakrabban háziasszonyok (családanyák) játszák. Próbálják a mintaanyát megformálni, és erejükön felül teljesítenek: egyszerre töltik be a szakácsnő, az orvos, a takarítónő, az anya, a feleség, és a jó barát stb. szerepét is. Női magazinokban is az olyan rovatokat olvassa, aminek segítségével tökéletesítheti a szerepét. Mindent magára vállal, és mikor eléri a teljesítésének határát, utána áll neki még friss sütit sütni, és partit szervezni. Mikor aztán a férj és a gyerekek hazaérnek, ő kiborulva összeomlik, akárcsak egy űzött vad. Általában azt hangoztatja, hogy „mindig fáradt vagyok”, és a mártír szerepében tetszeleg, gyakorlatilag túlhajtja magát. Az ilyen nő Berne szerint a saját anyja, vagy nagyanyja ideálizált képét szeretné megvalósítani. Az ilyen játszmákat megszakíthatjuk, ha egyszerűen nem engedjük, hogy mindent magára vegyen és elvégezzen. Vegyük ki a kezéből a fakanalat és ültessük le könyvet olvasni – nem lesz egyszerű feladat.

Igen, de…

Utolsóként nézzünk meg egy különleges játszmát. Az Igen, de… játszmát bármennyien játszhatják. A főszereplő felvet egy problémát az aktuális élethelyzetéből, mire a többiek javaslatokkal felelnek – a főszereplő válasza azonban minden javaslatra az „igen, de…” lesz. Mivel a megoldási javaslatokat mind visszautasítja, így a játszma nem a probléma megoldására szolgál, hanem valamilyen rejtett célja van. Valójában a főszereplő Gyermeki énállapotban van, és megnyugtatást szeretne kapni a többiektől, mert nem tud megbirkózni a problémájával.

Kollerits Eliza

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

5 × 5 =