Szombathelyen eddig 19 ember viselt polgármesteri címet, foglalkozásukat tekintve a legtöbben jogászok voltak, csupán egyetlen egy volt közöttük pék. Grimm Károly sütőmester 1878 és 1885 között volt a város első embere. Ő volt az utolsó olyan polgármester, aki nem főállásban töltötte be a hivatalát. Igaz, akkor a városnak  még csak 12.000 lakosa volt, Óperintet és Szentmártont is csak 1886-ban csatolták Szombathelyhez – írja a szombathelyisetak.blogspot.com.

Grimm Károly idejében épült fel a szombathelyi városháza és a szombathelyi színház, a tervezéssel a kor egyik neves építészét Hauszmann Alajost bízták meg. Hauszmannal a szerződést még az előző polgármester, Bárdossy István kötötte meg 1877-ben, de a munkák csak Grimm polgármestersége alatt kezdődtek el. Hivatali idejében (1880 nyarán) rendezték meg Szombathelyen a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók országos nagygyűlését. Egyik szorgalmazója volt az ipariskolai képzés megújításának.

Polgármestersége alatt is végig pékként dolgozott. Műhelye, üzlete és lakása a Fő tér 26. számú házban volt. 1885. február 11-én halt meg, a gyászünnepséget a ház előtt, a Fő téren tartották. A Dunántúl című lap tudósítása szerint több ezren kísérték ki a temetőbe, ahol a bejárathoz közeli kerítésfal mellett temették el.

Hat gyermeke volt, három fia és három lánya. Legidősebb fia, Károly ügyvéd lett. Ezt azért fontos megemlíteni, mert néhány várostörténettel foglalkozó írás – tévedésből – az egykori polgármestert is ügyvédként említi. 

Műhely volt a szombathelyi pékség is, melyet mi, gyerekek nyaranként néha meglátogathattunk, de ez a polgári létnek egészen más világa volt, mint már megszokott józsefvárosi világunk. Furcsa mód nem a pesti külváros, hanem a vidéki kisváros volt a városiasabb jellegű: nem a földrajzi fekvés, hanem az emberi, társadalmi atmoszféra szabta ezt így meg. Pesten egy elszegényedett, puszta létéért küzdő lakatosmester gyermekei voltunk, míg Szombathelyen a köztiszteletben álló egykori polgármester unokáiként az egyemeletes régi családi házban lakhattunk, melynek minden zugát áthatotta a friss kenyérnek csodálatos illata …

(Részlet Mátrai László Műhelyeim története című memoárkötetéből. Mátrai László filozófus-akadémikus, könyvtárigazgató Grimm Károly unokája (Grimm Málvin fia) volt. 1909-ben született, így gyermekkori szombathelyi látogatásai az 1910-es, 1920-as évekre tehetők.)

Forrás: http://szombathelyisetak.blogspot.com/2010/11/pekmester-aki-szinhazat-epitett.html

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

tizennyolc − 2 =