Balló László író emlékezik a városvédőre, Facebookos posztját változtatás nélkül közöljük.

Öt éve ezen a napon hagyott el minket Molnár József, városunk nagy szerelmese, várostörténetünk egyik legalaposabb vizuális szakértője. Kevés, ha azt mondom: udvarias ember volt,…avagy: igazi úriember volt. Több volt mindezeknél: nyílt, feltétlenül segítőkész, jó szándékú barátja volt mindenkinek, akinek volt szerencséje ismerni őt. Képeslap gyűjteményéből mindenkinek jutott reprodukció, minden célra, hiszen akinek az ő lapjaira szüksége volt, csakis jót akarhatott városunknak.

Magam havi rendszerességgel töltöttem egy-egy napot vele, és módszeresen áttanulmányoztuk városunk utcákba rendezett képi régiségtárát. Jóska erősen inspiratív egyéniség is volt, felvetése hatására rendeztem össze korábbi kutatásaim anyagát Hefele Menyhért arcmásáról. Most ennek históriájával emlékezem meg Molnár Józsefről, barátomról. Ő vetette fel: miként lehetséges, hogy Hefeléről egyetlen ábrázolás sem maradt fenn. Én ezzel már ifjabb éveimben foglalkoztam, és ekkor felfrissítettem jegyzeteimet.

Tudtam, hogy a püspöki palota dísztermének mennyezetén elhelyezett négy jelenetből az északi oldal ajtaja felett látható képen megtaláltam már Hefelét korábban. Ez a jelenet egy ünnepi eseményt mutat be. Az előző három kép témája: 1.: Szibilla megálmodja a kereszténység eljövetelét, 2.: A kereszténység legyőzi a pogány világot, 3.: A kereszténység elterjed az egész földkerekségen (egzotikus részletek utalnak erre). A negyedik képre tekintve azonnal megállapíthatjuk, hogy helyi, szombathelyi eseményt láthatunk: egy díszes emelvényen elhelyezkedő nőalak a vallást jelképezi, illetve az új püspökséget létrehozó szándékot, kezében a szent könyvvel, avagy a püspökség alapítását szentesítő okirattal. Mellette, kiemelt szerepet kapva idős férfiút láthatunk. Mindketten balról jelennek meg, amit mi, szombathelyiek azonnal megértünk: ez itt és most megegyezik nyugattal. A férfiú ezüst tálcán kulcsokat nyújt a szemből érkező két szentnek, akikben felismerhetjük Savaria két ókori püspökét, Quirinust, és Mártont. NAGYON FONTOS A KÉP TÁJOLÁSA! Mindketten nekünk jobbról, keletről érkeznek, Márton szinte szülőföldjéről lép ide, a mai Szentmártonból lép a képbe. Ahogy ott állunk a teremben, jobbra van kelet, ott húzódik Márton szülőföldje! Személyük jelképe lábuk közelében látható: Quirinusé, a malomkő, illetve Mártoné, a lúd. A másik oldalon, szimmetrikus elhelyezésben a lúddal építészeti tervrajzot láthatunk: az építőmester jelképét.A jelenet tartalma: a püspöki palota megépítésével honra lel Savaria ősi földjén is a kereszténység, az új egyházmegyét, annak kulcsait Szily püspök szerénysége miatt építészére bízva a nemes gesztust, felajánlja egyházmegyénket a városunkhoz kötődő két ókori püspök emlékének. Amikor mindezeket előadtam egy fővárosi művészettörténésznek, azonnal azzal érvelt, hogy Hefele, a császárváros építőmestere elképzelhetetlen rizsporos paróka és selyemharisnya nélkül, de hosszú hajjal és szakállal ábrázolva is képtelenség lenne bemutatni őt. Azonnal jeleztem, hogy maga Szily püspök se hordott parókát: egyetlen ilyen ábrázolás sem készült róla, ellenben középhosszú hajzata volt. Herzan bíborost is ugyanígy örökítette meg Jakob Philip Prokop, bécsi szobrászművész. A továbbiakban közel tucatnyi művész portréját küldtem el ebből a korszakból és térségből a művészettörténésznek, a fontosabbak, akik többnyire kötődnek Hefele személyéhez is: Josef Winterhalder, a szombathelyi székesegyház festőművésze, Fellner Jakab építész és Fazola Henrik kovácsmester szakállas volt, J. G. Oegg, Hefele kovácsmestere Würzburgban, G. R. Donner, Paul Troger, Hefele támogatója, és Lukas von Hildebrandt, császári építési főfelügyelő több festményen szintén paróka nélkül jelenik meg…A tudós műtörténész hamarosan közölte velem, hogy ne haragudjak, nincs több ideje erre a témára…

Amikor Hefele arcmásával kapcsolatos tanulmányom megjelent a Vasi Szemle hasábjain, felkértük Tóth Gábort, egyetemünk antropológust, az egyetem docensét, hogy végezzen vizsgálatot, amelyben összehasonlítja a mi idős férfiúnkat egy másik vélt Hefele-ábrázolással. A tanulmány egyértelműen igazolta a tudomány eszközeivel, hogy a két arc, a két fej, a két koponya megegyezik…

Felkerestem Lesenyei Márta művésznőt, aki bronz plakettet készített Hefele arcmásával az építész halálának kétszázadik évfordulójára, 1994-ben, és ez az ábrázolás is hasonló az általam fellelthez. Kérdésemre válaszolva a művésznő elmondta, hogy amikor a megbízást kapta, Szilágyi István városi főépítész hozott egy Hefele Menyhértet megörökítő olajfestményről fénykép másolatot Tirolból, a Hefele család leszármazottjaitól, és a szobrásznő ennek alapján dolgozott. Közben Hefele végrendeletét olvasva rá is bukkantam, hogy ezt a festményt ott ő maga is megemlítette. E festmény alapján Tirolban is készült Hefeléről relief portré bronzba öntve, az ábrázolás itt is hasonló. Hefele jellegzetességei voltak, most már egyértelműen: élénk, intelligens tekintet, széles járomcsont, hegyes áll, szakállal, és hosszú haj. A tiroli és a szombathelyi ábrázolás esetében még az építészek jellegzetes köpönyege is megegyezik…

…Mióta elveszítettük Molnár Józsefet, eszembe jut pótolhatatlan személyisége mindannyiszor, amikor Hefele arcmása szóba kerül.

Köszönöm, kedves Jóska! Feledhetetlen barátunk maradsz örök időkre!

Balló László

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

10 + 11 =