Operajegyre pályázhatnak hátrányos helyzetű, zenét szerető gyerekek

Az Erkel Ferenc Színház Leánder és Lenszirom című családi meseopera előadásának jegyeire pályázhatnak 8-14 év közötti diákok a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat felhívására.

A jegyekre hátrányos helyzetű, kiemelkedő eredménnyel tanuló, valamint zene és a művészetek iránt kiemelkedő érdeklődést mutató gyerekek vagy iskolai osztályok pályázhatnak – áll a szervezet közleményében.
A Gyermekmentő Szolgálat honlapjáról letöltött pályázatokat elektronikus vagy postai úton benyújtva fogadják, a nyerteseket március 18-ig értesítik ki.
Emellett Milyen kérdést intéznék a miniszterekhez, ha képviselő lennék? címmel is közzétettek egy kiírást a gyermekek világnapja alkalmából. Erre egyénileg, illetve 20 fős csapatokkal, 8-18 év közötti fiatalok jelentkezhetnek a tervezett kérdések leírásával és azok indoklásával, minimum egy A4-es oldal terjedelemben. Ezek leadási határideje június 1-je.
Az utóbbi pályázat nyertesei részt vehetnek az ősszel megrendezendő V. Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlés ülésén az Országházban.

MTI