Online is megtekinthető a Schönbrunn-palota csaknem félszáz kincse

0

Erzsébet császárné egy portréja és a Schönbrunn-palota további 39 műtárgya is megtekinthető ezután nagy felbontásban interneten, a Google Art Project szolgáltatás keretében – jelentette szerdán az osztrák televízió.

“A Schönbrunn-palota nemzetközi látogatóközönséget vonz. Részvételünk a Google virtuális múzeumában bizonyos értelemben ennek a logikus következménye volt. Schönbrunn mostantól online is megnyílik a kultúra iránt érdeklődők előtt világszerte” – idézte az ORF internetes hírében Franz Sattleckert, a kastélyt üzemeltető társaság igazgatóját.
Mindegyik, a Google Art Projectben látható schönbrunni műtárgy a kastély egy-egy termét jeleníti meg. Az Erzsébet osztrák császárnét, magyar királynét ábrázoló festmény például az uralkodói pár egykori közös hálószobájában függ.
A fotókat hétmillió pixeles felbontásban töltötték fel. Ekkora felbontás mellett az érdeklődők a képek kinagyításával egészen apró részleteket is szemrevételezhetnek, akár olyanokat is, amelyeket igazi helyükön, szabad szemmel nem lenne lehetséges.
Franz Sattlecker elmondta: nem tartanak attól, hogy a virtuális múzeumlátogatás idővel felváltja a személyeset. “A virtuális múzeumlátogatók egyszerűen jobban felkészültek lesznek, és ennek, az online fórumon keresztül lehetővé tett játékos megközelítésnek köszönhetően feltámad a kíváncsiságuk az igazi iránt” – jelentette ki az igazgató.
A Google 2011-ben indult ingyenes szolgáltatásához a nagy osztrák múzeumok közül eddig Schönbrunnon kívül az Albertina, a Leopold Múzeum és a Művészettörténeti Múzeum (KHM) csatlakozott.

MTI
http://wien.orf.at/news/stories/2620655/
Kép:
ittvoltam.hu

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

tizenhat − egy =