Magyarország egyik legszerethetőbb fesztiválja 2017. július 21-30. között immár huszonhetedik alkalommal, közel ezerkétszáz programmal várja a kikapcsolódni vágyó völgybarátokat.

A rendezvényt az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több száz önkéntes fogja segíteni, emellett több helyszínen civil szervezetek szervezésében megvalósuló programokon vehetnek majd részt az odalátogatók.

Egyre népszerűbb az önkéntes program

A Művészetek Völgyén már a kezdetek óta jelen van az önkéntesség, három éve pedig már szervezett keretek között bárki segíthet a rendezvény megvalósításában. A program gyorsan sikeressé és népszerűvé vált, hiszen míg tavaly a négyszáz jelentkező közül végül 130-an vettek részt a segítésben, idén már a jelentkezés megnyitása után nem sokkal több mint kétszázan jelezték a szervezőknek részvételi szándékukat, akik egészen 2017. május 15-ig az alábbi linken várják a további jelentkezőket. Az idén kétszázötven fősre tervezett önkéntes stáb főleg a forgalomirányításban, információs- és karszalag ellenőrzési feladatokban, kiállításőrzésben tud majd segíteni.

Közösségi szolgálatot a Völgyben?

Fontos, hogy a jelentkezés alsó korhatára 15 év, és 18 éves korig mindenképp szükséges szülői engedély a programhoz való csatlakozáshoz. Jó hír, hogy a középiskolások számára kötelező iskolai közösségi szolgálat is teljesíthető a Művészetek Völgyben, így aki érdeklődik a program iránt és van még le nem dolgozott közösségi órája, összekötheti a kellemest a hasznossal.

Szociális és zöldügyekkel is foglalkozik a fesztivál

A tíz napos rendezvény több civil ügyet is felkarol, ilyenek például a szociális ügyek, a környezetvédelem, vagy a szelektív hulladékgyűjtés.

A civilek a Harcsa Veronika Udvar programjában is megjelennek, a legtöbb civil szervezettel azonban a Momentán Udvar dolgozik, ahol több, civil témát feldolgozó előadást is tartanak például a fenntarthatóság, biztonságos internet, alkohol- és drogprevenció területén.

A zöld ügyekkel foglalkozó civil szervezetek összefogásának köszönhetően változatos programokkal várják az érdeklődőket a Művészetek Zöldje helyszínen, ahol többek között a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a WWF Magyarország, a Bakony-Balaton Geopark, a Jane Godall Intézet és a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat várja a látogatókat: a különböző előadások, kézműves foglalkozások és játékok mellett túrákkal is készülnek a szervezők.

Adj vért a Völgyben!

A Veszprém Megyei Vöröskereszttel közösen szervezett véradás minden évben fontos eleme a Művészetek Völgyének: tavaly a 751 véradó hozzávetőlegesen 2253 ember életét mentette meg/menti meg. Érdekes és egyben örvendetes dolog, hogy a 751 közül 221 ember itt adott vért először. Tegyünk azért, hogy ez a szám idén tovább emelkedhessen!

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

tizenkettő + 9 =