Oladra, Rumba vonattal? A negyvenes években ez sem volt lehetetlen Vas megyében

Nemrég fogadták el Szombathely új helyijáratos menetrendjét – ezen felbuzdulva néztünk körül, milyen lehetőségek voltak a vasi megyeszékhelyen az elmúlt évtizedekben, hogy eljussunk úticélunkhoz. Keresőmunkákat siker övezte, és a digitális tér elénk sodort egy 1943. május 17-től érvényes vasúti menetrendet, ahol többek között az akkor még önálló faluban, Oladon is megállt a rohonci vonat, és az agglomerációban is több lehetőségünk volt vonatozni. Tény az is, hogy a kőszegi vonatutat közel egy óra alatt tette meg a szerelvény, amely ma csupán húsz perc. Nézze meg Ön is, hogyan közlekedett a negyvenes évek vonatutasa!

(forrás)
Kiemelt kép: Fortepan