Nonprofit Menedzsment: Hogyan írjunk adományszervezési stratégiát?

0
Fotó: Nonprofit Menedzsment blog

Hogy miért kell stratégia? Ez a cikk azoknak szól, akik már tudják, miért kell stratégia. Olyanoknak, akik stratégiájukkal egy stabil és fenntartható rendszert szeretnének építeni, ami kiszámítható és nem dől össze, mint annyi más fundraising program.

Mely lépéseket kell megtennünk egy stratégiatervezésnél?

  1. Célok meghatározása

Mint annyi sok más projekt esetében először biztosan tudnunk kell, hogy mik a céljaink.

  • Határozzuk meg, hogy milyen időtartamú stratégiát tervezünk. Mi 3 éves stratégiát szoktunk javasolni, de minimum 2 évben gondolkodj.
  • Majd határozzuk meg, hogy mennyi befektetni való pénzünk van. Minden fundraisinghez kell pénz, így ne is vágjunk bele semmilyen adománygyűjtésbe, ha nem akarunk rá áldozni – mert akkor csak biztos kudarc lesz a vége.
  • Mennyi adományt szeretnénk? Ez egy trükkös kérdés, erre eddig minden ügyfelünk azt mondta, hogy „amennyit csak lehet”. Ezért célszerűbb azt a kérdést feltenni, hogy az elkövetkező 3 évben (vagy amilyen hosszúra tervezzük a stratégiát), mekkora kiadásai lesznek a szervezetnek?

Ha mindezzel megvagyunk, az már egy jó kezdet, mert a céljaink fogják az utat mutatni számunkra a stratégiatervezés sötét (:D) útvesztőjében.

A folytatásért kattintson a Nonprofit Menedzsment blogra!

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

kettő × egy =