Mint minden évben, idén is eljött a március nyolc, mikor több országban a főszerep a hölgyeké. Ez a nap a hétköznapi életet élő nőkről szól, akik évszázadokon át tartó küzdelem után történelmet írtak.  Ekkor a férfiak a nők iránti tiszteletüket és megbecsülésüket fejezik ki.

„Külön kellene szólnom a nőkről is. Ők nem hazudnak – amint tévesen hirdetik -, csak az igazság egy részét hangsúlyozzák. …Tökéletesek a maguk nemében. Nekünk eredeti és bátor rendszerünk van. Őnekik gyakorlatuk, mely évezredekre nyúlik vissza. Mi lehetünk ezen a téren többé-kevésbé tehetséges műkedvelők és tudósok is. De ők a mesterek, a művészek, a költők.”

Kosztolányi Dezső Füveskönyve

Az első megmozdulás az egyenlőség felé 1857. március 8-án történt, amikor a jobb fizetésért és munkakörülményekért tüntettek a New York-i utcákon, a helyi textiliparban dolgozó hölgyek. Ezt követően, 1866. szeptember elején elfogadtak egy olyan határozatot, ami véget vetett annak a sztereotípiának, miszerint a nőknek igenis otthon kell takarítgatni, főzni, mosni.
1910-ben megegyeztek arról, hogy a nőknek választó joguk is lehet, és nemzetközileg nőnapot is tarthatnak, de az esemény pontos dátumát ekkor még nem jegyezték le.

1919. március 19-én tartották meg először a nemzetközi nőnapot Németországban, Dániában, Svájcban és Ausztriában. Hat évvel később, pontosan március 8-án az oroszországi nők tüntetése után – mikor sikerült elérniük a szavazati jogukat – véglegessé vált a dátum: március 8.

Magyarországon csak 1948 óta van a köztudatban, de első megünneplésére már 1913-ban sor került és egy évvel később országszerte rendezvényeket tartottak.
A Rákosi-korszakban a nőnap kötelező ünnep volt, azonban később, a rendszerváltás után már elvesztette eredeti jelentését és helyette inkább a virág és egyéb, kisebb-nagyobb ajándékozások történnek.

Egészen 2005-ig a tavasz első virága, a hóvirág volt a nyerő. Egyszerű is volt a feladat: kimentek a fiatalok, férfiak a kertbe leszakítottak egy – egy kisebb csokornyit belőle és odaadták édesanyjuknak, szeretett nőjüknek. Csodás ajándék és még pénzbe se került – egészen addig, amíg többek a hagymájától fogva tépték ki, ami miatt következő évben nem nyílt ki újraq és egyre kevesebb lett az apró fehér virág a természetes lelőhelyeken. Gyorsan tenni kellett valamit, ezért 2005-ben védett növénnyé nyilvánították és eszmei értéke 10.000 forint lett.

Ám nem csak a hóvirág kedvelt tavaszi növényünk. Sok más gyönyörű virágot is kaphat, adhat az ember, aminek különböző jelentése is van. A tulipán például a nőiesség jelképe és szív alakja miatt a szerelem kifejezésére is használják. A rózsa természetesen a nagy-nagy szerelem jelképe, főleg ha vörös színben pompázik, ha fehér, akkor viszont egy lágyabb, kedvesebb oldalát szimbolizálja a szerelemnek. Az orchidea viszont a meglepett személy finom kisugárzását és tudását dicséri. Elegáns nemde? A gyöngyvirág is – mint második tavaszi virágunk – nagyon nőnapi és a vétlen belső szépségét szimbolizálja.
Ha viszont sárga virágot kapunk, tudnunk kell, hogy a jelentése általában negatív és a hűtlenséget jelképezi. De ha ilyet kapsz, ne ijedj meg, biztosan csak véletlen.

Boldog nőnapot, nekünk! 🙂

„Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.”

Müller Péter

Opra Laura

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

tizenkilenc + tizenegy =