Könyvbemutató, jótékonysági est, teljesítménytúrák, randevú, musical és tojásvadászat – sokszínű programokkal várják a civil szervezetek az érdeklődőket megyeszerte a tavasz első hónapjában. Kedden a Promen-villában, a Vas Megyei Civil Információs Centrum szervezte civil sajtóreggeli keretében mutatták be rendezvényeiket a szervezetek képviselői.

I2 Túra A DUNÁNTÚL CSÚCSA! – TÚRÁK 4 TÁVON
2018. 03.30. 7:00-20.00
LUKÁCSHÁZA, CSÖMÖTE-HEGY; VELEM

Szervező: Sakura Egyesület

Katona Péter, a Sakura Egyesület elnöke kiemelte, hogy szervezetük idén húsz éves, így több nagyobb programmal is készülnek a jubileum megünneplésére. A 2018. március 30-ra tervezett túrák célja a Kőszegi-hegység rejtett értékeinek bemutatása. Tavaly közel kétszázan vettek részt a gyalogtúrán, amely idén két helyszínről indul: Lukácsházán a Csömöte-hegyi kilátótól, illetve Velemben a Pittyes kocsmától. A szervezők 3 ellenőrzőponton forró teával várják a résztvevőket, akik idén ötödik alkalommal vehetnek majd részt az 50km, 30km, 10km és 7km hosszú túrákon. Jelentkezni az egyesület honlapján lehet.

I. MEGYEI CIVIL RANDEVÚ
2018.03.24. 10.00
SZOMBATHELY, BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR

Szervező: Vas Megyei Honismereti Egyesület

Randevúra hívja a közművelődéssel, honismerettel, hagyományőrzéssel, örökségvédelemmel és helytörténettel foglalkozó civil szervezeteket a Vas Megyei Honismereti Egyesület. Zsámboki Árpád, a szervezet elnöke elmondta, hogy az I. Megyei Civil Randevút a honismeret napján, 2018. március 24-én 10 órától rendezik meg a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban. A program célja, hogy az előbb említett területeken dolgozó és tevékenykedő, értékteremtő és értékmentő, hagyományőrző munkát végző civil szervezetek szélesebb körben, és egymásnak is bemutathassák mindennapjaikat, ezzel segítve a közösségi értékek, a különleges és egyedi kezdeményezések bemutatását. Az első programon húsz civil szervezet mutatkozik be, többek között a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület, a Vas Megyei Értéktár Bizottság, a Bérbaltaváriak Szülőföldjükért Egyesület valamint a KORFILM Alkotócsoport és a Vasi Múzeumbarát Egylet.

AUTIZMUS MÁSKÉPPEN LIZANKÁVAL – KÖNYVBEMUTATÓ ÉS BESZÉLGETÉS AZ AUTIZMUSRÓL
2018.03.08. 14:30

Szervező: Esőemberke Alapítvány

Az Esőemberke Alapítvány idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, az alapítvány e jubileum alkalmából beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót szervez, amelynek mottója: az autisták keresik helyüket köztünk a világban. A program megszervezésével a szervezet célja az volt, hogy a szélesebb közönség számára is érdekes témát dolgozzanak fel – mondta Nádorné Vörös Ibolya, az alapítvány elnöke.

A vendég az önéletrajzi könyv szerzője, Oravecz Lizanka, aki egész életében kívülállónak érezte magát, majd 32 évesen kapott autizmus diagnózist. Az Autisták Országos Szövetsége és az Autizmus Alapítvány önkénteseként tevékenykedik, aktivista. Informatikusként dolgozik, egyetemen tanul és mellette nyilvános beszélgetések, előadások, rádió és tv műsorok rendszeres vendége.

A könyv szerzőjével beszélget Némethné Dr. Tóth Ágnes, az ELTE-PPK egyetemi docense 2018. március 8-án, délután 14:30-tól az ELTE Savaria Egyetemi Központ Könyvtárában.

Bővebb információk az Esőemberke Alapítvány weboldalán érhetők el.

ZONTA RÓZSA NAP-JÓTÉKONYSÁGI EST
2018.03.10. 18.00
SZOMBATHELY, TÓ VENDÉGLŐ

Szervező: Zonta Klub Szombathely

Program:
18.00-18.30. Nő a tükörben
A zenés, verses köszöntő vendégei Albert Zsófi és Fekete Linda a Weöres Sándor Színház színművészei; Kelemen Anna, Papp Diána és Szvoboda Adél – a Művészeti szakgimnázium növendékei
18:30-tól Bál
19.30. Vacsora
23.00. Tombola
03.00 A bál zárása
Zene: Spectrum Band

Pócz Gábormé, a Zonta Klub vezetőségi tagja a Zonta Rózsa-nap jótékonysági estre hívta fel a figyelmet, amely 2018. március 10-én, szombaton este 18 órától lesz a szombathelyi Tóvendéglőben. Mint ismert, a Zonta szimbóluma egy sárga rózsa, amely azokat a nőket jelképezi, akik felvállalják azt, hogy másokért tegyenek, másokat segítsenek tevékenységükkel. A világszerte harmincezer főt számláló Zonta-közösség szombathelyi szervezete huszonhetedik éve segíti a rászoruló fiatalokat, nehéz sorsú nőket különböző adományokkal, így ennek a jótékonysági estnek a bevételével is. A program 18 órakor kezdődik, a Nő a tükörben című köszöntő műsorban Albert Zsófi és Fekete Linda, a Weöres Sándor Színház színművészei, valamint Kelemen Anna, Papp Diána és Szvoboda Adél, a Művészeti Szakgimnázium növendékei működnek közre. Az est zenéjét a Spectrum Band szolgáltatja, a vacsora mellett pedig tombolával is várják az érdeklődőket. Belépők igényelhetők a Príma Cukrászdában (Szombathely, Petőfi út 20.).

AZ ÉLET KENYERE-MUSICAL-LUKÁCS EVANGÉLIUMA NYOMÁN
2018.03.24. 19 ÓRA ÉS 2018.03.25. 15 ÓRA
SZOMBATHELY, BARTÓK TEREM

Szervező: Sárvári Oratórikus Kórus

Sárvári Oratórikus Kórus felújított formában viszi színre Az élet kenyere című musicalt, amellyel Sárváron kívül Celldömölkön és Szombathelyen találkozhatnak az érdeklődők. Az előadás az amerikai Marty Haugen: Feast of life című zenés darab magyar változata, amely Jézus életét mutatja be Lukács evangéliuma alapján. Magyar szövegét a Sárvári Oratórikus Kórus karnagya, dr. Szalai Ferencné írta. A zenemű a Megváltó életének legfontosabb eseményeit mutatja be 11 zenés tételben. Különleges értéke a modern zenei megformáltsága, amely egyedülálló Magyarországon. Az énekszólókra és négyszólamú vegyes karra írt zeneműben közel 80 énekes, 6 tagú zenekar és gyerekkórus lép fel, igazi élményt nyújtva minden korosztály számára.

Az öt éve alakult kórus mára show-kórussá nőtte ki magát, és mint Dr. Szalai Ferencné karnagy elmondta, ezzel az előadással debütálnak a megyeszékhelyen, hiszen első alkalommal lépnek fel majd fel Szombathelyen, a Bartók Teremben 2018. március 24-én 19 órakor és 2018. március 25-én 15 órakor.

A belépés támogatói jeggyel lehetséges, 1500 és 3000 Ft között, amelyet Szombathelyen a Bartók Teremben, Celldömölkön a Kemenesaljai Művelődési Központban, és Sárváron a Lilaudvar Kávéházban (Batthyány u. 41.) valamint interneten a http://sok.info.hu/jegy weboldalon lehet váltani.

TOJÁSVADÁSZAT A KÁMONI ARBORÉTUMBAN
2018.04.02. 14.00-18.00
SZOMBATHELY, KÁMONI ARBORÉTUM LÁTOGATÓKÖZPONT

Szervező: Kámoni Arborétumért Egyesület

Magyar József, a Kámoni Arborétumért Egyesület elnökségi tagja az idén tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő arborétumi húsvéti tojáskereső programot ajánlott a sajtó figyelmébe. A tavalyi évben 1500 fő vett részt a tojásvadászaton amely idén is húsvéthétfőn, azaz 2018. április 2-án 14 órától 18 óráig fog tartani a Kámoni Arborétumban. Elsősorban a szombathelyi óvodásokat és alsó tagozatos általános iskolásokat várják a programra, amely rossz idő esetén a Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában lesz megtartva. A tojásvadászat mellet a központban arcfestésre, lufihajtogatásra, kézműves foglalkozásra is lehetőség nyílik a gyerekek számára. Az óvodásoknak 14:30-kor, 15:30-kor és 16:30-kor, míg az iskolásoknak 14:30-kor és 15:30-kor kezdődik a tojáskeresés. A rendezvény bevételével az arborétum működését kívánja segíteni az egyesület. 

Szemétügy a Parkerdőben

A sajtóreggelin felszólaltak a Tiszta Szombathelyi Parkerdőért Csoport képviselői is, akik a szombathelyi Parkerdő területén kialakult, mára már elviselhetetlenné fajult szeméthelyzetre szeretnék felhívni a figyelmet. A nemrég alakult Facebook-csoportnak már közel 500 tagja van, céljuk hogy az erdészettel és a városvezetéssel közös megoldást találjanak erre a problémára. Tapasztalat, hogy egy-egy önkéntes szemétszedő akciót követően az adott területre többszörös mennyiségű szemét kerül vissza. Több javaslatot és ötletet is megfogalmaztak már a helyzet konszolidálására, ilyen például a konténer és nyesedékgyűjtők, kamerák kihelyezése, a lomtalanítási akció kiterjesztése erre a területre valamint felvilágosító táblák felszerelése a szemét helyes elhelyezésének módjáról. A többnyire a városból kihordott szemét eltakarítására, valamint a helyzet hosszútávú megoldására egyeztetést folytatnak a város, valamint a szombathelyi erdészet vezetőségével, emellett figyelemfelhívó demonstrációt is szerveznek 2018. március 31-én, délután 16 órakor a szombathelyi városháza épülete előtti téren. A demonstráció célja, hogy felhívják a lakosság és a döntéshozók figyelmét arra, hogy milyen értékes állat- és növényvilág található a Parkerdő területén. Ehhez kapcsolódik egy petíció is, amit online ide kattintva, míg személyesen a Herényiek Házában lehet aláírni.

2018. április 22-én, a Föld napja alkalmából pedig szemétgyűjtő akciót szerveznek, melyhez várják partnerek, támogatók jelentkezését is a program lebonyolításához (pl. kesztyűk, szemeteszacskók biztosítása).

Simon Ádám
Fotó: Kecskeméti Edit

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

1 + 1 =