Nekem ez olyan, mint másoknak a drog. Mivel egy olyan században és egy olyan korszakban élek, ahol „senki sem ért meg”. Ezért jó elmenni néha, csak úgy kikapcsolódni.

Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a műfajt, mint amikor az előkelő urak és hölgyek elmennek a színházba (hiszen ez is egy retorikus műfaj), és figyelnek. Szerintem a társaság jobbá, tartalmasabbá tehet egy estet, mint az est a társaságot. Olyan emberek vannak itt, akik írnak, olvasnak és, ami a legfontosabb kinyilatkoztatják a véleményüket.

A kép a savaria slam poetry hivatalos facebook oldaláról került átvételre

Kiállhatsz valamiért a színpadra vagy beszélhetsz bármiről, ami nyomaszt, fontosnak tartod vagy érdekel. A tömeg meghallgat.
Ami nekem leginkább tetszik, hogy itt nincs érdektaps. Itt a taps helyett csettintenek, ha valami elnyerte a tetszésüket.
Amikor én felállok a színpadra félek, de megnyugtat mert tudom, hogy senki nem néz rossz szándékkal.

Sajnos, vagy nem sajnos, én ezen az esten kívül sohasem vagy nagyon ritkán tapasztaltam még hasonló, őszinteséget és szabadság érzetet az emberekben. Nagyon jó ötlet az is, hogy megkötés nélkül beszélhetsz. Ahogy te szeretnél. Nem figyelnek a rímekre és nem javítgatnak ki.

Egyszerűen csak ott állunk, mint sok kis Petőfi és elmormoljuk a Nemzeti Dalunkat, a „tömeg” pedig úgy értékeli ezt, ahogyan szeretné.

 

írta: Takács Flóra

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

19 + nyolc =