Miközben életünket felborította a koronavírus-járvány és annak mindenféle gazdasági és társadalmi hatása, a Berzsenyi Dániel Könyvtár fejlesztése folyamatos, hiszen nem állt le új, kámoni fiókkönyvtárának építése. Képeken mutatjuk!

2020. január 11.

2020. február 8.

2020. május 9.

A Kámoni Arborétum önkormányzati tulajdonban lévő telekrészén kerül kialakításra a könyvtári szolgáltatásra alkalmas épület.

 

Az új elhelyezéssel nagyobb vonzáskörzetbe kerül át a szolgáltatás.

A távolságok rövidülése miatt az alábbi területet érheti el: Kámon, Herény és a Derkovits lakótelep egy része. Becsült lakosságszám 9000 fő.

 

A becsült lélekszám alapján egy megújult szolgáltatást, amit összeköthetünk a Kámoni Arborétum sokoldalú tevékenységével, ökokönyvtári funkcióval, jóval nagyobb számban vehetnének igénybe az érdeklődők. Az ökokönyvtári funkciót példaszerűen alkalmazkodna a Látogatóközponthoz, egyben alkalmas lehetne az ökoszemlélet alakítására, számos foglalkozás és bemutató keretében, könyvtári és pedagógiai módszerek alkalmazásával. A projekt emellett a közösséget is megcélozná, hiszen a könyvtárat úgy képzeljük el, mint amilyen rendeltetése eleve is van: közösségi helyként.

 

Ugyanakkor az, hogy egyszerre vonzana új látogatókat és hasznosítana fenntartható technológiákat, az utóbbiak megismertetését, tudatosítását is könnyebbé tenné.

 

Az Arborétum Látogatóközpontjával közösen szervezett programok meg tudnák szólítani a város más területén élőket is. Az országosan egyedülálló, összekapcsolt működés komoly kulturális innovációként jelenhet meg.

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

8 − öt =