Megerősödött a civil szféra Szombathelyen – lezárult a civileket segítő pályázat

0

A záró programjához érkezett az a pályázat Szombathelyen, amely a civil szervezetek működésének fejlesztését, kapcsolatainak erősítését tűzte ki fő céljául. A projektet Szombathely Megyei Jogú Város a Szombathelyi Civil Kerekasztallal valamint a Martinus Vallási és Kulturális Egyesülettel közösen, konzorciumi szerződés keretében bonyolította.

Dr. Puskás Tivadar
Dr. Puskás Tivadar

Dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében üdvözölte a pályázat sikeres lebonyolítását, majd Kőszegfalviné Pajor Klára, a Szombathelyi Civil Kerekasztal elnöke, a projekt menedzsere foglalta össze a pályázat során megvalósult tevékenységeket. Beszámolójában többek között megemlítette, hogy a szombathelyi önkormányzat biztosítja a civil szervezetek számára a tanácskozási és véleményezési jogot a bizottságokban és a közgyűlésben, valamint azt is, hogy a polgármesteri hivatal földszintén kialakításra került a Civil Netsarok, ahol elsősorban az informatikai eszközökkel nem rendelkezők tudják ügyeiket intézni. Röviden bemutatta a Civil kisokos című kiadványt is, mely valamennyi fontos határidőt, információt tartalmazza a civil szervezetek számára.

Kőszegfalviné Pajor Klára
Kőszegfalviné Pajor Klára

Keringer Zsolt, az informatikai iroda vezetője az e-learning anyag használatát, valamint az ÖTR, azaz az Önkormányzati Támogatások Rendszerének működését mutatta be röviden. Az online tananyag olyan segítséget nyújt a különböző programok, például a szövegszerkesztők használatához, amely a hétköznapi használathoz, vagy egy pályázat beadásához szükségesek.
Kovács Erika oktató a számítástechnikai és a projekttervezési tanfolyamokról tartott beszámolót, végül Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária a projekt során, a szervezeteket segítő, cégekkel kötött megállapodások tartalmát foglalta össze. Vannak cégek, akik dolgozóikat ösztönzik önkéntes munka végzésére egy-egy civil szervezetben, míg más vállalkozások szolgáltatásukat 10-50 % közötti kedvezménnyel nyújtja a szféra képviselői számára.

Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária
Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária

A képviselőasszony hozzátette: az önkormányzat a pályázat lezárulta után, a jövőben is segíti a helyi civil szervezetek munkáját, egyúttal megköszönte a projekt munkatársainak a program lebonyolítását.

A pályázat eredményeivel részletesen egy novemberi cikkünkben foglalkozunk.

SÁ/H+

[ads1]

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

11 + kilenc =