Egészen biztosak vagyunk abban, hogy találkoztál már az internet világában fekete-fehér portréfotókkal, melyek jobb alsó sarkában az „1000 szív a Démétér Házért” felirat díszeleg. Ha igen, akkor talán azt is tudhatod, hogy ezeket egy szombathelyi fényképész, a Démétér Ház jószolgálati nagykövete készíti az általa megálmodott és elindított jótékonysági akció keretében.

Január első heteiben – amikor Lovagi Milán útjára indította kezdeményezését – célja az volt, hogy ezer emberről készítsen portréfotót, akik ezért cserébe bizonyos összeget dobtak bele a becsületkasszába. Arra ő maga sem számított, hogy hihetetlen gyorsasággal gyűlik majd össze az ezer ember – az meg végképp nem, hogy márciusban már háromezernél fog tartani. Ekkor elvitte a Házba az addig összegyűlt összeget: több mint hatmillió forintot.

A kezdeményezés nem áll meg, hanem tovább dübürög!

Országszerte csatlakoznak hozzá magánszemélyek mellett vállalatok és intézmények is, s így tesz a szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Központ is. 2019. március 27-én szerdán, délután három órakor az egyetemi központ C-aulájában lesz lehetőség hallgatók és külsősöknek számára egyaránt csatlakozni a jótékonysági fotózáshoz, mely az ELTE SEK Savaria Campus Iroda, az ELTE HÖK Savaria és az ELTE Online Savaria rovat közös szervezésében valósul meg.

Magyar Ádám 2010-ben a Démétér Házban gyógyult meg − Fotó: Márk Martina

A szombathelyi campus vezetősége mindig is elkötelezett volt a jótékony célú megmozdulások mellett − ebben a hallgatók kiváló partnert jelentenek: olyannyira, hogy hallgatók kezdeményezték, hogy hívják meg Lovagi Milánt magukhoz. Bár a jó ügyért való cselekvő tenni akarás önmagában elegendő lett volna ahhoz, hogy az egyetemi központ is csatlakozzon, volt itt még valami − pontosabban valaki. Valaki, aki három és fél évig szombathelyi hallgató volt, aki februárban vehette át gépészmérnöki diplomáját, és aki a Démétér Házban gyógyult meg. Magyar Ádám mindössze tíz éves volt, amikor leukémiával diagnosztizálták. Hat évvel később csontvelő-transzplantáción esett át; ezt követően költözött be édesanyjával a Démétér Házba. Az itt töltött időszakról és a kezdeményezés fontosságáról az ELTE Online-nak adott interjút, mely ide kattintva olvasható.

Még nem vagy biztos abban, hogy te is csatlakoznál?
Nem gond, mondunk pár érvet, ami után biztos leszel abban, hogy ott a helyed a fotózáson!

1A Démétér Házban azok a gyerekek gyógyulnak, akik csontvelő-transzplantáción esnek át.

Nekik eleinte steril környezetre, valamint heti háromszori orvosi kontrollra van szükségük. Gondolj csak bele: szombathelyi beteg esetén hogyan tudna a család ennyiszer felutazni?

2Évente 45-50 gyereken végeznek életmentő műtétet

a szomszédos Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán, de csupán kilenc apartman áll a családok rendelkezésére. A befolyt összegből berendezhetik a 2018-ban elkészült új épületszárnyukat, illetve fenntarthatják a Démétér Házat. A csontvelő-transzplantációk száma folyamatosan növekszik, ezért létfontosságú a ház fennmaradása.

3A fotózást követően a becsületkasszába befolyt összeget Lovagi Milán személyesen adja át

a Démétér Alapítvány számára, ezzel garantálva, hogy teljes egészében az egyik lehető legjobb helyre kerüljön.

Ugye te is ott leszel?

Kardos Laura
Kiemelt kép: az esemény facebook oldala

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

egy + 7 =