2016-ban Multifunkciós Civil Zsurnaliszta képzést indított a Vas Megyei Civil Információs Centrum Vas megyében, amelyeken lelkes önkéntes civil egyesületi tagok vettek részt, majd megkezdték azt a munkát, amely egyesületük, alapítványuk jövőjének egyik fontos záloga, a magyar nyelv használatának, a kommunikáció többfunkciós ismeretének és alkalmazásának pillére lehet, az identitásukat kereső európai nemzetek között.

Ha egy irányba tekintünk, akkor képesek leszünk a közös gyökereinket felismerni, azt táplálni, ápolni, nevelni, hogy a viharos szélben elvetett magyar magok is a magyar táptalajba kerüljenek, és ne idegen földön, nehézségek közepette, védtelenül kelljen a puha, biztonságot nyújtó, édes szülőföldre gondolniuk. Szeretnénk, ha minden magyar értékről, amit közösen hozunk létre, egyre több, értékes tudósítás kerülne, szabad felhasználással a hazai médiumokba. Onnan is hír jöjjön, ott is legyen hírmondó, ahonnan eddig esetleg életjel sem érkezett. Ismerjék meg a civil zsurnaliszták a médiumok sajátosságait, a különböző gyártási folyamatok technológiáját, azt használják, illetve szervezeteik weboldalát tervezett periodicitással, kreatívabb, esetleg keresztkommunikációs lehetőségek alkalmazásával üzemeltessék. Így biztosítható az ismertség, amely meghozza a szervezet számára a várt elismertséget. Ez az alapja az eredményes működésnek, a célok elérésének.

2017 óta minden évben a Szombathelyi Médiaközpont és a H+ Média és Kulturális Egyesület – a Szombathelyi Civil Kerekasztal és a Vas Megyei Civil Információs Centrum együttműködésében – várja mindazon civil szervezetek tagjainak az írásait, akik alkalmanként, vagy rendszeresen, esetleg most először tudósítást készítenek szervezetük életéről, tevékenységükről, rendezvényeikről, tagjaikról.

2017

  • 2017-es pályázati felhívás
  • 2017-es eredményhirdetés

2018