Boros Ferenc, Horváth Zoltán és Tóth Kálmán A barakkváros foglyai című ismeretterjesztő filmje a XVIII. Lakitelki Filmszemlén a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. díját nyerte el.

Dr. Buglya Sándor, Balázs Béla-díjas filmrendező-producer, a zsűri elnöke elmondta: összesen 132 filmet neveztek be a filmszemlére, ebből a zsűri, az októberi előválogatás során, a döntőbe 31 alkotást választott be. A 33 fős zsűri tagjai más szemszögből nézi az alkotásokat, mert az írótól a Széchenyi-díjas irodalomtörténészig, a filmrendezőtől a producerig, a televíziós szerkesztőtől a színészig mindenféle szakmából képviseltetik magukat.

1915 májusában nyílt meg a Vas megyei Nagysimonyi és Ostffyasszonyfa községek határában az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb, 40–50 ezer fős befogadóképességű első világháborús hadifogolytábora. Az egykori barakkváros létesítményei az elmúlt évszázad során szinte nyomtalanul eltűntek. Boros Ferenc, Horváth Zoltán és Tóth Kálmán dokumentumfilmje ennek a hadifogolytábornak és temetőnek állított emléket szakértők megszólaltatásával, hagyományőrzők, diákok bevonásával.

Az oktatási anyagként is felhasználható alkotás felhívja a közvélemény figyelmét a Nagy Háború ezen, méretei és története folytán egyedülálló létesítményére, fennmaradt emlékei megőrzésének fontosságára.

Az alkotók szeretnék a filmet eljuttatni iskolákhoz, szervezés alatt van már Ostffyasszonyfán, Celldömölkön és Répcelakon is a vetítése valamint a szombathelyi televízió is műsorára tűzné és az internetre is fel fog kerülni.

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

13 − hat =