A Herényi Kulturális és Sportegyesület 2020 nyarától még nagyobb hangsúlyt fektet fő közművelődési feladataira, így erősíteni kívánja a közösségek szervezésében, fejlesztésében, további bővítésében vállalt szerepét. Ennek fényében alakítják át programkínálatukat, és új projektek mellett régebbiek is visszatérnek Herény közösségi szívébe.
Herényi Heti Piac
Új, a herényi hagyományokat megelevenítő, közösséget szolgáló program indul 2020. augusztus 28-án, pénteken 13 órától: útjára indul a Herényi Heti Piac, mely ettől az időponttól kezdve minden pénteken 13:00 és 19:00 óra között várja a vásárlókat a Herényiek Háza udvarán.
Régi közösségi igénynek tesz eleget ezzel a Herényi Kulturális és Sportegyesület, hiszen a herényi értékőrzés egyik elfeledett hagyományát éleszti újra a szervezet. Nem szimpla termelői piacot, és nem is egy egyszerű kirakodóvásárt tervez az egyesület a heti piac elindításával. Egy új, a gasztronómiai, kézműves értékeket középpontba állító, közösségi piaci élményt megteremtő programsorozatot indul útjára. Az árusok számára e héttől elérhető a jelentkezés, bővebb információ a Herényiek Háza weboldalán található.
Borkóstolók
Nagy sikerrel indítottuk el július elején Herényi Gasztroesték című gasztrokulturális programunkat, amelyben a helyi pincészek, valamint helyi borkedvelők, borkultúrát ápolók kerülnek a főszerepbe. Az eredetileg udvarra tervezett programokat a Herényiek Háza klimatizált nagytermében tartják meg, hiszen így családias, barátságos környezetben, kellemes körülmények között, a nyári időjárás miatt esetlegesen megjelenő rovaroktól és egyéb vérszívóktól biztonságban élvezhetik a gasztronómiai élményt a látogatók.
2020.07.17. 19:00
Herényi Borudvar: A nyár illata
Illatos, száraz fehér- és rozéborok kóstolója Lovass Tiborral
A hat tételt Márkus Béla, a METRO áruház borszakértője válogatta díjnyertes borok közül. Aki eljön, megismerheti őket, s közben érdekességeket hallhat a borokról és a borászokról. Várjuk a kezdő és a haladó borkedvelőket egyaránt, mert itt mindenki tanulhat valami újat és ha figyel, nyerhet is. Találjuk meg együtt nyári kedvenceinket!
Zenél: Kendik Péter
FELHÍVJUK KÖZÖNSÉGÜNK FIGYELMÉT, HOGY A PROGRAMJAINKAT FOKOZOTT HIGIÉNIAI ELŐÍRÁSOK BETARTÁSA MELLETT TARTJUK MEG.
A program 18 éven aluliak számára nem látogatható.
___________________________________________________________________
2020.07.24. 19:00
Herényi Borudvar: bemutatkozik a Frank Borászat
A Frank Borászat többgenerációs családi hagyományokkal rendelkezik és ma is finom borokat készít a Kőszeg környéki hegyek, dombok oldalán. Borászuk a nagyszülei csepregi szőlőjében már kisgyermekként megismerkedett a szőlőművelés, bortermelés szép, de nem könnyű feladataival. A tradíciók tiszteletben tartása abban is jól látszik, hogy a koracél tartályok mellett a nagyapa hordói még mindig helyet kapnak a borkészítés folyamatában. A borokat Frank János mutatja be, az estet Bujtás Ervin zenei csemegéje színesíti.
Igazi borélmény a következő fajtákból:
-
- Pinot Blanc 2019 – száraz fehér
- Pinot Noir rozé 2019 – száraz
- Zweigelt 2018 – száraz vörös
- Blauburger 2018 – száraz vörös
- Cabernet Sauvignon 2014 – száraz vörös
Jegyek kizárólag elővételben, korlátozott számban, 2020. július 22. 14:00 óráig kaphatók 3.400 Ft/fő áron a www.tixa.hu-n, valamint személyesen a Herényiek Házában, hétköznaponként 09:00-14:00 között.
FELHÍVJUK KÖZÖNSÉGÜNK FIGYELMÉT, HOGY A PROGRAMJAINKAT FOKOZOTT HIGIÉNIAI ELŐÍRÁSOK BETARTÁSA MELLETT TARTJUK MEG.
A program 18 éven aluliak számára nem látogatható.
Jegyek online: https://tixa.hu/herenyi-borudvar-202007-2
___________________________________________________________________
2020.07.31. 19:00
Herényi Borudvar: Bortárs irodalom
Borbarangolás a Balaton körül és az irodalomban
Hat helyszín és hat bor, amit nem lehet kihagyni! Várjuk a kezdő és a haladó borkedvelőket egyaránt, mert itt mindenki tanulhat valami újat és ha figyel, nyerhet is. Találjuk meg együtt nyári kedvenceinket!
Túravezetők: Márkus Béla és Lovass Tibor
Zenél: Kendik Péter
Jegyek kizárólag elővételben, korlátozott számban, 2020. július 29. 14:00 óráig kaphatóak 3.900 Ft/fő áron a www.tixa.hu-n, valamint személyesen a Herényiek Házában, hétköznaponként 09:00-14:00 között.
FELHÍVJUK KÖZÖNSÉGÜNK FIGYELMÉT, HOGY A PROGRAMJAINKAT FOKOZOTT HIGIÉNIAI ELŐÍRÁSOK BETARTÁSA MELLETT TARTJUK MEG.
A program 18 éven aluliak számára nem látogatható.
Jegyek online: https://tixa.hu/herenyi-irodalom-202007
Biciklitúrák
Több éves hagyományra nyúlnak vissza nagy sikerű biciklitúráik is, amelyek idén sem maradnak el; a Herényi Kulturális és Sportegyesület szervezésében júniusban már volt egy kőszegi túra, a következő hetekben pedig különleges biciklizésen vehetnek részt az érdeklődők. Fürdőzéssel egybekötött túrát indít az egyesület Pinkaóvárra és Rohoncra, augusztus 14-én pedig különleges, csillagnéző, éjszakai biciklitúrán kerekezhetnek a túrázók. Szeptember 12-én a Berzsenyi Dániel Könyvtárral közös szervezésben egy új innováció keretében helytörténeti kerékpártúrát terveznek, hagyományteremtő szándékkal.
2020. július 25. (szombat)– Fürdőzés Pinkaóváron (Burg)
-
- Az indulás/érkezés helyszíne: Herényiek Háza (Szombathely Béke tér 7.)
- Az indulás időpontja: 8:00
- A túra útvonala: Szombathely – Sé – Torony – Narda – Csém
- (Schandorf) – Burg (Pinkaóvár)
- Távolság: 45 km
- Átlag tempó: 15 – 20 km/h
2020. augusztus 14. (péntek) – Út a csillagok alatt (éjszakai bicikli túra)
-
- Az indulás /érkezés helyszíne: Herényiek Háza (9700 Szombathely Béke tér 7.)
- Az indulás időpontja: 20:00
- A túra útvonala: Szombathely – Sé – Torony – Dozmat
- Látnivalók, élmények: csillagnézés a Gothard Amatőr Csillagászati Egyesület közreműködésével
- Távolság: 22 km
- Átlag tempó: 15 – 20 km/ h
2020. augusztus 22. (szombat) – Fürdőzés Rohoncon (Rechnitz)
-
- Az indulás / érkezés helyszíne: Herényiek Háza (Szombathely Béke tér 7.)
- Az indulás időpontja: 8:00
- A túra útvonala: Szombathely – Bucsu – Bozsok – Rohonc (Rechnitz)
- Távolság: 38 km
- Átlag tempó: 15 – 20 km/h
2020. szeptember 12. (szombat) – Barangolás Szombathelyen
-
- Az indulás / érkezés helyszíne: Herényiek Háza (Szombathely Béke tér 7.)
- Az indulás időpontja: 9:00
- A túra útvonala: Szombathely városán belül
- Távolság: 20 km
- Átlag tempó: 15 – 20 km/h
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt és gurulni vágyót!
A biciklis élménytúrákra előzetes jelentkezés szükséges!
A részvétel díjtalan!
Email: info@herenyiek.hu
Telefon: +36 70 515-1521 / +36 30 585-8322
Csendkirály
Az elmúlt időszakban megnövekedett a közművelődési igény a csendesebb, elmélyülést segítő programok iránt, ennek megfelelően a ház augusztusi programjában megjelenik ez a motívum.
Augusztus 15-én első alkalommal rendezik meg Csendkirály című közösségi programnapjukat, ahol a csend lesz a főszerepben. Különböző hangtalan foglalkozásokkal, ügyességi és közösségszervező játékokkal, némafilm-vetítéssel, valamint a csendet feldolgozó művészeti és irodalmi programokkal készülnek erre az alkalomra. A legcsendesebb résztvevők ajándékot kapnak, míg a hangot kiadó, vagy zajt okozó résztvevők sajnos kiesnek a játékból.
Közösségeik, akikre büszkék
Továbbra is várja a közösség idős tagjait a Herényi Nyugdíjas Klub, amely minden hónap első hétfőjén tartja összejövetelét a Herényiek Háza nagytermében. Szintén ide várja havi egy alkalommal a nótázni, dalolni kedvelőket a Herényi Nótakör egyre bővülő közössége is. E két kör számára továbbra is rendszeresen szervez az egyesület zenés, irodalmi programokat és összejöveteleket, ezzel biztosítva e két herényi közösség közművelődési igényét.
Augusztustól ismét várja az érdeklődőket és a sportolni vágyókat a Vasi Gombfoci Egyesület, amely már hosszú évek óta a Herényiek Házában készül a különböző versenyekre, megmérettetésekre.
Továbbra is várja a 0-3 éves korú kisgyemekeket és ovisokat, valamint családjaikat a Lezsákné Szekszárdi Zsuzsanna vezette Ringató foglalkozás, minden szerdán délelőtt.
Szintén folytatódnak Horváth Mária vezetésével a jógafogalkozások, minden csütörtökön 18 órától. A Ringatóval,a gombfocival és a jógával kapcsolatban a foglalkozásvezetők tudnak bővebb információt adni, elérhetőségük a www.herenyiek.hu weboldalon találhatók.
Új közösségként jelenik meg péntekenként a Kalliopé. A két éves Kalliopé Színházi Társulás e rövid idő alatt is szép sikereket ért el. A kód című darabbal szerepeltek a Nemzeti Színház nagyszínpadán is. Ahogy fogalmaznak, “a próbák jellemzője a jó hangulat, a sok nevetés. Természetesen nem a munka rovására.” A társulat vezetője Devecsery László József Attila-díjas író, költő, rendező, tanár. Szeretettel várják az érdeklődőket.
#herénybentanulok
A XXI. század kihívása a folyamatos önképzés, tanulás kényszere, melyhez ezúton szeretnénk segítséget nyújtani, kikerülve a képzés “iskolapad-szagú” hangulatát, megőrizve a tudományos ismeretterjesztés hagyományos TIT-es előadásmódját. Ennek érdekében a Vas Megyei TIT Egyesület a Herényi Kulturális és Sportegyesülettel együttműködve, szeptemberi kezdéssel szeretné útjára indítani ismeretterjesztő képzéseit, melyhez augusztus közepéig szeretnék felmérni a képzések iránti érdeklődést.
Nagy érdeklődés mutatkozik jelenleg is futó igényfelméréseik alapján új képzések elindítására. A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület által biztosított képzések közül a tervek szerint több is elindulhat idén ősszel. Sok igény érkezett a fotós, házikerti – önellátó növénytermesztés, gombafelismerés, gyógynövényismereti, túravezetői, és német nyelvi kompetenciák fejlesztése tanfolyamokra. Mindegyik képzésük engedélyezett, tanúsítvánnyal záruló képzés, a tanfolyamok időbeosztását az érdeklődők/résztvevők szabadidejének maximális figyelembevételével tervezik szervezni.
Folytatódik az online jelenlét erősítése
A következő időszakban újabb elemekkel bővül a Herényiek Háza online kommunikációja: közösségi felületein a szervezet tevékenységét, eddig elért eredményeit, jövőbeli terveit; valamint a városrész értékeit bemutató audiovizuális, információs kampány indul. Hamarosan elkezdődik a HerényÍzek című gasztronómiai videósorozat első részeinek forgatása, ahol a városrész lakóinak és felmenőinek kedvenc receptjeinek elkészítését mutatják be rendhagyó módon.
Új klubok, közösségek a közművelődés jegyében
A Herényi Kulturális és Sportegyesület még ebben a hónapban, napokon belül kezdi új klubok, közösségek létrehozásával kapcsolatos igényfelmérését, ezzel hosszútávon a herényi és városi szerveződések és csoportok kibővítését és megerősítését célozza. Az igényfelmérésben szereplő klubok, közösségek létrehozásánál már felmerült többek között kertészeti, ifjúsági vagy irodalmi kör megalakítása. A tervek szerint, igény esetén legkorábban szeptember végétől indulhatnak el újabb közösségek alakítása.
A Herényi Kulturális és Sportegyesület közművelődési és kulturális feladatainak, szolgáltatásainak hosszútávú biztosítása a célja a Nemzeti Művelődési Intézet Vas megyei Igazgatóságával kialakított, több évre visszanyúló együttműködésnek is. Az igazgatóság szakmai támogatása és mentorálása folyamatos, így lehetővé téve azt, hogy a herényi szervezet eredményes és sok közösséget, embert megmozgató kulturális munkát folytathasson a jövőben is.
Az idén 26 éves Herényi Kulturális és Sportegyesület kiemelt célja továbbra is az, hogy a Herényiek Háza – nevéhez híven – rendelkezésre álljon a herényi közösség és az idelátogatók közművelődési igényei számára. Továbbra is biztosítani kívánja a ház 1932 óta betöltött közösségi, kulturális színtér funkcióját, így a jövőben még több olyan, korosztályokat és kisebb-nagyobb közösségeket megmozdító eseményt tervez, amellyel segíti a városrész és a megyeszékhely civil, kulturális és közművelődési életének fejlődését, hagyományőrző munkáját.
Fotó: Hornyák Emőke