Úgy ismerték, mint Sisi unokáját, a tragikus sorsú Rudolf főherceg egyetlen, elárvult gyermekét, a szépséges Erzsébet Mária főhercegnő azonban idővel saját jogán vált “a vörös főhercegnővé”.
A vörös főhercegnő, Erzsi 1883. szeptember 2-án reggel 7 órakor jött világra Laxenburgban. Nevét Árpád-házi Szent Erzsébet után kapta, de természetesen nem véletlen, hogy gyönyörű nagyanyja, az akkor még csak 47 éves Erzsébet királyné is ezt a nevet viselte.

Szülei, Stefánia főhercegné és Rudolf főherceg nagyon várták már a trónörökös érkezését. Bár házasságuk 3. évében “csak egy lány”, Erzsi jött világra, a csalódást Rudolf hamar félretette és a házaspár számára egy átmeneti, nyugodt időszak következett. Úgy tűnhetett, hogy a leendő osztrák-magyar uralkodó első gyermeke nem remélt boldogságot hoz az életükbe.

Erzsit, akit mindenki így, magyar becenevén hívott a családban, nagyon szerették, főként nagyapja, Ferenc József császár. Rudolf tragikus és titokzatos öngyilkossága után az uralkodócsalád Stefániát hibáztatta az eseményekért, különösen Erzsébet királyné fejezte ki utálatát menye iránt, akit sosem szeretett.

Az 5 éves Erzsit a következő évtizedben apai nagyszülei elkényeztették, míg Stefánia utazásaiba menekült a vádaskodás elől. A környezet hatására a kislány egyre inkább anyját tartotta felelősnek apja haláláért és kapcsolatuk megromlott. Stefániát végül kárpótolta a sors a sok szenvedésért: a boldogságot Lónyay Elemér gróf (később herceg) mellett találta meg. 1900-ban feleségül ment hozzá és 45 éven át éltek harmonikus, boldog életet.
Az egykori trónörökösné házassága után azonban a császár úgy döntött, hogy unokája nem nevelkedhet rangon aluli családban, az udvartól távol. Ekkor Erzsi és anyja kapcsolata gyakorlatilag megszakadt.

A hercegnő már 17 éves volt, gyönyörű és gazdag, Sisi híres gyémántcsillag-készletét is ő örökölte meg. Az imádott unokának Ferenc József még azt is megengedte, hogy rangon aluli házasságot kössön Otto zu Windisch-Graetz herceggel. A szerelem egyoldalú volt, a herceg mást szeretett, de az akaratos Erzsit ez egyáltalán nem érdekelte. Otto a császár parancsára elfordult a szeretett nőtől és feleségül vette Erzsébet hercegnőt.


A kapcsolat – ahogy az várható volt – nem volt boldog. Miközben a párnak három gyermeke született, Otto megcsalta Erzsit, aki féltékenységből megpróbálta megölni férje szeretőjét – egyes források szerint valóban meggyilkolta a nőt.
Nem maradt hűséges a hercegnő sem. Negyedik gyermeke, Stefánia vélhetően nem a férjétől született. A sors szomorú fintora, hogy az anyjának hátat fordító Erzsi kapcsolata a gyermekeivel sosem volt igazán jó. Stefániával rendszeresen összevesztek, lányától megtagadta a hozományát és az esküvőjére sem ment el.


Az I.világháború és a monarchia széthullása után, 1921-től kezdődően Erzsi Leopold Petznek szociáldemokrata politikussal élt együtt. A Habsburg hercegnő az Osztrák Szociáldemokrata Munkáspárt aktívan politizáló tagja lett, őszintén hitt a szociáldemokrácia elveiben. Ekkor kapta a “vörös főhercegnő” jelzőt.
Petzneket 1933-ban az osztrákok börtönözték politikai elvei miatt, majd 1944-ben a nácik a dachaui koncentrációs táborba hurcolták. Erzsi csak a háború után tudott hivatalosan elválni első férjétől, így 1948-ban lett Petznek felesége.

1945 után a pár bécsi otthona a francia megszállási övezet katonai főparancsnokának székhelye lett. 1955-ben, idősen, gyenge egészségi állapotban térhettek vissza régi villájukba. Petznek hamarosan meghalt, Erzsi pedig 1963-ban, 80 évesen követte őt.

Erzsébet és Ferenc József unokája, Rudolf trónörökös egyetlen gyermeke saját kérésére névtelen sírban nyugszik második férje és két fia mellett, egy bécsi temetőben. Az Elisabeth-Petznek-Gasse az ő nevét viseli Bécsben.