Az iskolai közösségi szolgálatos diákokat segítő és koordináló szervezet a Nyugat-magyarországi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem után újabb fenntartóhoz kerül: az ELTE 2018-tól nem támogatja az iroda működését, azt a szombathelyi önkormányzatnak adta át.

Az országban egyedülálló kezdeményezésként indult el 2013-ban a Vasi Diák Közösségi Szolgálat, melynek célja a szervezet weboldala szerint a

a helyi társadalomban közösségépítésre; a szolidaritás, a segítőkészség iránti érzékenyítés kialakítására; az egymás iránti felelősség erősítésére

szolgáló iskolai közösségi szolgálat koordinálásának elősegítése iskolák, diákok és a fogadó szervezetek, intézmények között.

A szombathelyi önkormányzat 2013 óta támogatja az irodát, amely először – pontosan 2017. január 31-ig – a Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központjának szervezeti keretei között működött, majd ezt követően az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központhoz tartozott. 

Dr. Puskás Tivadar polgármester az iroda 2013-as megnyitóján (fotó: szombathely.hu)

2018 márciusában az ELTE kutatóközpontjának főigazgatója arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a közösségi szolgálati iroda működtetését az egyetem nem tekinti alapfeladatának, így azt az idei évben már nem kívánja támogatni. A levélben ugyanakkor az igazgató kérte, hogy az iroda fenntartásáról a jövőben a város gondoskodjon.

A közgyűlés 2018. április 26-i ülésén arról döntött, hogy a Vasi Diák Közösségi Szolgálat 2018. július 1-jétől a Polgármesteri Hivatal Köznevelési, Sport és Ifjúsági Irodája szervezetében működik tovább, valamint az eddig, az iroda működéséhez biztosított 7 millió forintos keretösszeg átcsoportosításával az irodában eddig dolgozó, 1 fő főállású és 1 fő megbízási szerződéssel foglalkoztatott munkatárs foglalkoztatását biztosítja a továbbiakban is az önkormányzat.

A Vasi Diák Közösségi Szolgálat honlapján időközben egy közlemény jelent meg, miszerint

(…)a Vasi Diák Közösségi Szolgálat irodája 2018. július 1-től Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának épületének 322-es irodájában található. Hamarosan tájékoztatjuk Önöket új elérhetőségeinkről.

A szombathelyi önkormányzat tehát befogadta szervezetébe a Vas megyei iskolai közösségi szolgálati feladatok koordinálását segítő irodát, az erről szóló határozatot a képviselők vita, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták. Arról, hogy az új szervezeti felállás mennyire befolyásolja az iroda további működését, milyen formában változik az adminisztráció és a közösségi naplók kezelése, jelenleg nincs információnk.

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

5 × kettő =