A Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja a tavaszi félévben is változatos programokkal várja az érdeklődőket, melyekre a kijelölt kedd estéken 18:00-kor a szokott helyszínen, az ELTE SEK C nagyelőadójában kerül sor.

A Társaság Szombathelyi Csoportjában a tavalyi őszi félévben nagy változások köszöntöttek be: az októberi tisztújító közgyűlésen megválasztották az új elnököt dr. Kúti Zsuzsanna személyében, aki hajdanán a leköszönő elnök, dr. Puskás János főiskolai tanár tanítványa volt. Korábban is aktívan részt vett a Csoport munkájában: tagja és titkára volt 2008-tól egészen elnöki kinevezéséig.

“Próbálok a tanár úr nyomdokaiba lépni és folytatni azt, amit elkezdett. Igyekszünk majd minél nagyobb közönséget megszólítani érdekes előadásokkal, különös tekintettel az egyetemista hallgatókra és a középiskolásra, de az utca emberére is. Azt szeretném, ha ez szórakozás lenne az emberek számára. Az úgynevezett szórakozva tanulásban hiszek”

– fejtegette megválasztása után az ELTE Online hallgatói magazin olvasói számára.

Fotó: Kleinhappel Miklós (archív)

Titkárnak dr. Gadányi Pétert, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Savaria Földrajzi Tanszék egyetemi docensét választották meg. A változások miatt kevesebb, szám szerint négy előadóülést szerveztek a félév folyamán, ám tavasszal ismét színes és változatos programokkal készülnek. A következő alkalommal, március 12-én Puskás János az első magyar nyelvű meteorológiai szakkönyv írójáról, Berde Áronról fog megemlékezni, hiszen éppen 200 évvel ezelőtt született. A későbbiekben a vetített képes előadások segítségével a napfényes Portugália jellegzetes csempés házfalai között, a macskövekkel borított utcáin találhatjuk magunkat, ahonnan utunk az aranyban gazdag Kaliforniában folytatódik, végül pedig képzeletben megmászhatjuk az Elő-Himaláját Himácsal Prades-ben, a főleg hegyekből álló indiai államban.

2019. február 5. (18:00) − 300 tanulmány az időjárásról
előadó: dr. Puskás János
helyszín: ELTE SEK C előadó (Szombathely Károlyi Gáspár tér 4.)

2019. március 12. (18:00) − 200 éve született a „Légtüneménytan …” írója
előadó: dr. Puskás János
helyszín: ELTE SEK C előadó (Szombathely Károlyi Gáspár tér 4.)

2019. márciusa – Meteorológiai Világnap – rajz- és fotópályázat

2019. március 26. (18:00) – A csempék, a macskakövek és a napfény országa: Portugália
előadó: Kardos Laura
helyszín: ELTE SEK C előadó (Szombathely Károlyi Gáspár tér 4.)
Az előadás „Tanítványaink a katedrán” program keretében, a Magyar Földrajzi Társaság Nyugat-magyarországi Osztályával közös szervezésben valósul meg.

2019. április 2. (18:00) – Kalifornia, az Arany Állam
előadó: Eredics Alexandra
helyszín: ELTE SEK C előadó (Szombathely Károlyi Gáspár tér 4.)
Az előadás a „Tanítványaink a katedrán” program keretében valósul meg.

2019. április 27. (10:00) – 11. Szőlő és Klíma Konferencia
helyszín: Kőszeg, Öregtorony (Chernel utca 16.)

2019. május 4. (10:30) – Péczely György klimatológus, egyetemi tanár halálának 35. éves és születésének 90. évfordulója alkalmából emléktábla avatás
helyszín: Szegedi Egyetem Éghajlattani Tanszék
Közös szervezésben a Péczely György emlékbizottsággal.

2019. május 14. (18:00) – „Szikár szikh-ek között, Parvati Istennő völgyében, ahol égig ér a “fű” − Himanchal Pradesh”
előadó: dr. Farkas György
helyszín: ELTE SEK C előadó (Szombathely Károlyi Gáspár tér 4.)

Az előadásokon bárki ingyenesen részt vehet!

Fotó: Kleinhappel Miklós (archív)

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

öt − öt =