Népes olvasótábor fogadta a 88. Ünnepi Könyvhéten Grecsó Krisztiánt a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Bokányi Péter irodalomtörténész, az Életünk folyóirat szerkesztője szombat délután beszélgetett az íróval sikerről, kortárs irodalomról, a Jelmezbál című kötetről. A beszélgetés legfontosabb momentumait foglaltuk össze azok számára, akik nem tudtak ott lenni, azoknak, akik ott voltak és újra szeretnék felidézni és azoknak is, akik szeretnék tudni miért kígyóztak sorok a könyvtár földszinti előadóterme előtt 2017. június 10-én.

Az írói sikerről

Kezdetben visszafogottan volt kapcsolata az olvasókkal. A kapott visszajelzések leginkább a regény tartalmáról, értelmezéséről szóltak. A Mellettem elférsz című kötete megjelenése után kezdett el olyan impulzusokat kapni, amelyekből érezte, ahogy maga is megfogalmazta:

„hatott a könyv. Működik az emberben, jár az agyában és ott van a szívében.”

Az olvasók magukról kezdtek el beszélni, megtalált identitásról, családtörténetről, érdekes sorsokról.

„Ami egy családban előfordulhat, az Magyarországon elő is fordul.”

A regényeiben taglalt témák iránti fokozott érzékenységet, ugyanakkor felelősségteljesen kezeli. Mikszáthi bölcsességet idézve, azt üzeni, nem kell mindent tudni, ahhoz hogy teljes mértékben boldogok és kiegyensúlyozottak lehessünk.

„Én azt remélem, hogy ezek olyan könyvek, melyekben az általam ábrázolt tükörhelyzetek, jóleső mérlegelésre késztetik az olvasót.”

Jelmezbálról

Mindenki tudja a saját családjában fennmaradt történetekről, hogy az idők során bizonyos deformálódásokon mennek keresztül. Az anekdoták generációkról, generációkra szállnak. Némely esetek erősen belénk égnek, mások a feledés homályába merülnek. A közösség emlékezete nem ugyan az, mint az egyetemes történelemkönyvekben leírtak. Sokkal személyesebb, sokkal mélyrehatóbbak és egyedi aspektusból megvilágítottak. A családtörténetében fellelhető töredezettségek, sarkallták Grecsó Krisztiánt a beszélgetés apropóját adó kötet megírására.

„Ez a töredezettség engem egészen felkavart több okból is. Egyrészt, hogy lehet az, hogy két elvileg közel levő ember mekkora távolságokba tud lenni, az én nézőpontomból, a másik, hogy végiggondoltam a családi történeteket és az az érdekes, hogy nálunk, így vagy úgy, de a család egységét, lendületét, épségét mindig a nők óvták.”

Családregény? Novelláskötet? Szociográfia?

A könyv olvasható családregényként, vagy akár novelláskötetként is, hiszen az író szerint nem kötelező a szálakat összekötni, a történetek önmagukban is értelmezhetőek. Grecsó egyrészt szerette volna megmutatni, egy-egy pillanatképben összefoglalni a mai magyar valóságot, különös tekintettel délkelet Magyarország, Békés megye vonatkozásában, másrészt az eddig összegyűjtött családi történeteket egységbe foglalni.

Beleérkezni

A Jelmezbálban is visszaköszön a költözés, a beilleszkedés konfliktusa, ezek a motívumok talán saját belső vívódásai is egyben. Grecsó Krisztián Békés megye egy kis falujából származik. A vidéki kis közösségi élet, a nagyszülőktől hozott katolikus értékrend számára örök és meghatározó.

„Ha valaki ezt kénytelen elhagyni, mint ahogy ez velem történt, akkor meg kell azzal a ténnyel barátkoznia, hogy igazából soha sincsen sehol otthon.”

Mára már megtanulta elfogadni, hogy bár jelenlegi otthona Budapesten van, soha nem lesz annak bennszülöttje. Vasiasan szólva gyüttment, ám, ha az ember valamiféle ambícióval születik bizony meg kell találnia azt a helyet, ahol az álmok valóra válthatók.

„A vágyakról nem lehet lemondani. Ilyen nincs. Nem lehet róla lemondani, akkor megkeseredsz. Ugyan az, ami egyébként tehetséggé alakulhat, ugyan az egy átok is lehet.”

És megszólal a közönség

Ezen a délutáni beszélgetésen a közönség is szóhoz jutott, sőt, a barátságos légkörnek köszönhetően, a hallgatóság különösebb nógatás, felszólítás nélkül elkezdett mesélni, kérdezni. Egy kedves hölgy kijavítja a szerzőt, amikor az a mesélés hevében összekeveri a cselekmények sorrendjét, „természetesen önnek teljesen igaza van” – konstatálja boldogan Grecsó. Boldog, mert története életre kelt és már ott él elevenen az olvasóban. Nagy Éva könyvtárigazgató a szociográfia jelentőségére hívja fel a figyelmet, amely Grecsó köteteiben tökéletesen felismerhető. Az igazgató asszony szerint ezért is nagyon fontosak ezek a kötetek, mert mára hiánypótlóak, hisz ez a műfaj alig fellelhető a kortárs irodalomban.

Körülmények, inspirációk

Békés megye sok nemzetiségi közege nagy hatást gyakorolt rá, melyet a Pletykaanyuban, a Tánciskolában is feldolgozott. A közösség, mint egység, a közösség tudása, emlékezete termékenyen hat rá.

„Van egy falu és annak vannak házai, amelyek nem olyanok, mint a többi és annak másfajta múltja van és engem érdekelni kezdett, hogy oda mi kötődik. Abba a házba, azokhoz a családokhoz milyen történetek tartoznak.”

Mint később megtudta 57 zsidó családot hurcoltak el Szegvárról a II. világháború idején. Elkezdte hát érdekelni, „kik vagyunk mi nélkülük”. A családi kapcsolatok, a szülőkkel való kapcsolat elmondása szerint néha nagyon szép, de olykor nagyon nehéz is, ezek megörökítése szintén kellemes kihívás számára.

Mit hoz a jövő

Ősszel megjelenik egy újabb novelláskötet, mely húsz év tárcanovelláit gyűjti össze, legtöbbjét olvashattunk a Nők Lapja az Élet és Irodalom, Bárka hasábjain. Tervben van egy énekes verses kötet is. Az író túl van egy újabb költözésen, ezért még darabokban van az íróasztal is, de mi lesz, ha elkészül Grecsó Krisztián íróasztala? Talán folytatódnak a családi történetek és összeáll a nagy egész, mely a fülszövegben is olvasható.

Bármit is hozzon a jövő, mi itt Szombathelyen nagyon várjuk!

Végezetül…

Írni lehet terápiás jelleggel, akár szakember javaslatára is, hisz bizonyított lelki egészségre gyakorolt pozitív hatása, ám ha belső szorongásaink kihallatszanak ezekből, az nem könyvespolcra való. Időnként leltárba kell venni mi az, ami már megtörtént, mi az, ami jelenleg zajlik és mi az, ami előbbi kettő biztos tudásának tükrében még történni fog. Írni lehet családról, családtörténetről, megoldott és letisztult belső konfliktusokról, pont úgy, ahogy azt Grecsó Krisztián is teszi Jelmezbál kötetében. Tükröt tart elénk, melyben megláthatjuk a saját nagymamánkat, a saját utunkat, behelyettesíthetjük ezekbe a történetekbe saját történeteinket, vagy nem, egy biztos, ennek a könyvnek hatása van, nem lehet csak úgy elolvasni és gondolatok nélkül félretenni, hisz az a szeretet, az a közvetlenség, amellyel az író szól hozzánk nem mindennapi és nem gyakran tapasztalható. Csak azt tud így írni, aki szereti Móricz Zsigmondot, felismeri kik vagyunk Szabó Magda hősei nélkül, barátja Háy Jánosnak, érti Spiró Györgyöt és tudja mitől fontos ma Magyarországon a szociográfia.

A 88. ünnepi könyvhét programsorozata folytatódik, a Berzsenyi Dániel Könyvtár mindenkit szeretettel vár rendezvényeire!

Spiegler-Kutasi Nikoletta
(fotó/cikk)

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

három − három =