Supka Gézának 1927-ben, Miskolcon, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete nagygyűlésén megfogalmazott eredeti javaslata szellemében a jogutód Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 1929 óta, 2019-ben 90. alkalommal szervezi meg az Ünnepi Könyvhetet, tizennyolcadik alkalommal hozzá kapcsolva a Gyermekkönyvnapokat is. A nagyobb települések legszebb köztereiken, a helyi könyvesek, könyvtárosok, könyvművelődési szakemberek közreműködésével rendeznek könyvheti árusítást és programokat. Szombathelyen ezúttal is a Berzsenyi Dániel Könyvtár és együttműködő partnereinek szervezésében kapcsolódik a város az országos programsorozathoz.

2019. JÚNIUS 6. csütörtök

14.00 A Holdtündér fátyla

Találkozó Gál Mária íróval és a kötet illusztrátorával, Szalai Szonjával
Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár, gyermekkönyvtár
A fátyol, amit a Holdtündér az égi világból az emberek közé enged, csak az arra érdemesé lehet. Gál Mária pedagógus, meseíró királylányokat és királyfiakat indít el az élet vándorútján, s a tündéri kelme elnyerésének titkába meséivel az olvasókat is beavatja. Első meséskönyvének képeit tanítványa, a 10 éves Szalai Szonja készítette.
Csatlakozz az esemény Facebook-oldalához!

17.00 Háy Come Beck

Háy János író, költő és Beck Zoltán énekes, gitáros, író pódiumestje
Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár, 4. emeleti előadóterem
Ha Háy János nem író volna, biztosan egy rockzenekar frontembere lenne. Ha Beck Zoli nem a 30Y-t hozza létre, talán író lett volna belőle. És ha nyolc évvel ezelőtt ez a két ember nem találkozott volna egymással véletlenül, nem hoztak volna létre közös előadást. És ha egy újságíró nem ébreszti fel Háy Jánost egy álmos reggelen, hogy megkérdezze tőle telefonon, mi is a pódiumestjük címe, most nem úgy hívnánk, hogy Háy come Beck.
Csatlakozz az esemény Facebook-oldalához!

2019. JÚNIUS 12. szerda

11.30 Lúna gyermekei

Író-olvasó találkozó Szigeti Kovács Viktorral
Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár, földszinti előadóterem
Az író meseregényeiben a természet, a mese és a mitológia alkot magával ragadó egységet. A gólyákkal repülhetünk, a puha talpú macskákkal osonhatunk az emberek előtt ismeretlen ősi erőktől mozduló vadonban. Szigeti Kovács Viktor művei a felnőtteket is elvarázsolják.
Csatlakozz az esemény Facebook-oldalához!

2019. JÚNIUS 14. péntek

ÜNNEPI KÖNYVHÉT KÖSZÖNTŐ

Helyszín: a Berzsenyi Dániel Könyvtár előtti tér, Szombathely, Dr. Antall József tér 1.
15.00 Köszöntőt mond Dr. Puskás Tivadar SZMJV polgármestere
Lackfi János: Mit mond a költő? című versét elmondja Antal D. Csaba színművész
15.20 A Paragvári Utcai Általános Iskola Kodály-kórusa
Pál utcai fiúk című előadása – Karvezető: Sándorfi Olga
15.40 Könyves kvíz — játékismertetés
16.00 Rosta Géza zenés gyermekműsora
16.40 Mesék gyerekeknek a könyvhét újdonságaiból
17.00 Az elátkozott láda — vásári bábjáték, Frédi bácsi bábszínháza
17.40 Könyves kvíz — eredményhirdetés
18.00 A Kellene kiskert zenekar koncertje
18.40 Szombathely Város Fúvószenekarának műsora

Közben:

  • Könyvárusítás a Libri és a Líra könyvesbolt standjainál
  • Tárlatvezetés a Ki játszik ilyet? című gyermekportré és gyermekjáték kiállításban
  • Kézműves foglalkozások
  • Helyi kiadók könyvvására és dedikálások
  • Civil szervezetek bemutatkozása
    Kvíz, helytörténeti totó, színezők, kiadványok és interaktív programok együttműködésben a H+ Média Kulturális Egyesülettel
  • Könyvturkáló
    Ingyen elvihető könyvek a könyvtár állományából kivont kötetekből.
    Jöjjön, válogasson és vigye haza ajándékként az Önnek tetsző könyvet!

17.00 Szombathelyi “Nincs időm olvasni” kihívás

Közönségtalálkozó Szabados Ágival
Beszélgetőtárs: Simon Ádám, a hirlevelplusz.hu főszerkesztője
Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár, 4. emeleti előadóterem

Hogyan lesz több időd olvasni? Mit olvass? Motivációra van szükséged? Gyere el és megkapod! A két és fél éve indult olvasásnépszerűsítő akcióból 17 ezres közösség fejlődött. Havi tematikák, évente legalább 12 elolvasott könyv, online és személyes találkozók. A rendezvényen a kihívást alapító Szabados Ágival bemutatjuk a „Nincs időm olvasni” kihívást és a Van időm olvasni – olvasónaplót, valamint szó lesz mindannyiunk közös szenvedélyéről, a könyvekről!

A H+ Média és Kulturális Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár közös programját Garda Hotel Szombathely támogatja.

Csatlakozz az esemény Facebook-oldalához!

2019. JÚNIUS 19. szerda

17.30 Csapongás: Csatári Lajos amatőr festő kiállításának megnyitója

Megnyitja: Dienes Gyula művésztanár
Megtekinthető 2019. június 19-július 10-ig
Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár, földszinti előadóterem

Csatári Lajos a Békés megyei Sarkadon született 1941-ben. Jelenleg Szombathelyen él. Magasabb képesítésű tüzér tisztként és matematika tanárként végzett. 1960-tól 1992 őszéig katonai szolgálatot teljesített, alezredesként vonult nyugdíjba. A képzőművészetet már gyermekkorában is kedvelte, művelőit tisztelte, de ő maga csak 2011-ben kezdett el festeni, főleg tájképeket, elsősorban akrillal. 2012-ben lett a zalaegerszegi Dienes Festőkör tagja, ahol jó közösségre lelt és sok szakmai segítséget is kapott a kör vezetőjétől és a társaktól. Minden évben résztvevője a Zalaszentbalázson megtartott festőtábornak. Évente közös kiállításon vesz részt a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Középiskolában és a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Első önálló kiállítása 2017-ben volt Zalaegerszegen.

2019. JÚNIUS 20. csütörtök

17.00 Hármak bosszúja: Pete Polgár Máté könyvbemutatója

Beszélgetőtárs: H. Pezenhófer Brigitta
Helyszín: Berzsenyi Dániel Könyvtár, földszinti előadóterem

Az 1988-ban született író a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium lelkésze és hittanára. Első, A lelkész lánya című regényének olvasói számára sok minden ismerős lehet az új kötetben, de a történet önállóan is megállja helyét. Röviden a tartalomból: Hét évvel ezelőtt a kisváros elveszítette spirituális vezetőjét, Timothy Romney tiszteletest, a Ku-Klux Klán alabamai nagysárkányát. A bírósági ítélet fegyházba száműzte őt. Lányának udvarlója, a kegyetlen Mike balesetben hunyt el. A lány három barátja szabadlábra került, s most visszatértek, hogy bosszút álljanak. Vajon az új lelkész, Esther Grant hite elbírja-e a nyomást, amely a hármak részéről éri? Romney lelkész lánya pedig hazatér-e valaha? A szereplők maguk mondják el drámájukat és belső küzdelmeiket. Győznek vagy legyőzetnek? Amíg ez kiderül, az olvasó izgalmas kérdésekkel szembesül.
A kötetet kiadta a Magyar Nyugat Könyvkiadó.

Facebook

Szólj hozzá!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*

code

16 − öt =